Megszavazta a parlament: marad a 40 százalékos nyugdíjemelés szeptembertől

A gazdasági szakemberek és a Román Nemzeti Bank figyelmeztetése ellenére, s vélhetően a közeledő helyhatósági választások hatására kiiktatta keddi ülésén a parlament a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi rendeletből azt az előírást, amely mindössze 14 százalékos nyugdíjemelést ír elő szeptembertől. Így a nyugdíjak 40 százalékkal növekednek, ahogy a törvény előírja. A kormány az alkotmánybírósághoz fordul.

A 40 százalékos nyugdíjemelés megtartása mellett 242 honatya szavazott, köztük az RMDSZ-frakciók tagjai is, 148-an ellenezték. A támogatását az RMDSZ ahhoz a feltételhez kötötte, hogy töröljék a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi rendeletből azt az előírást is, amely szerint az államadósság nem haladhatja meg Románia GDP-jének a 40 százalékát. Ezt a módosítást 348 honatya támogatta, mindössze egy ellenszavazat volt.

Az államadósság korlátozása korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatára került be a jogszabályba a szakbizottsági viták során. Indoklása szerint a PSD ezzel azt akarta elérni, hogy a kormány ne vegyen fel „nyakló nélkül” hiteleket. Benedek Zakariás, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője képtelenségnek nevezte az adósságplafon rögzítését. „Nem lehet úgy növelni a kiadásokat, hogy korlátozod az államadósságot” – jelentette ki a politikus, akinek elfogadták az érveit a honatyák.

A honatyák törölték azt a cikkelyt is, amely elnapolta a pedagógusok számára előirányzott 25 százalékos béremelést, tehát a költségvetés-kiigazításról szóló törvény hatályba lépése esetén a tanárok bérét is emelnie kell a kormánynak. A törvényhozók egyebek mellett másfél milliárd lejes forráskiegészítést szavaztak meg a koronavírus-járványra hivatkozva az önkormányzatok számára, 20 millió lejes többlettámogatást az ortodox egyháznak, a bukaresti óriáskatedrális építésének folytatására, 15 millió lejt a Sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf megyei sürgősségi kórház felújítására és 5 millió lejt a kézdivásárhelyi városi kórház műszaki felszerelésének korszerűsítésére.

A PSD terjesztette be a módosító javaslatot

A 14 százalékos nyugdíjemelésről szóló cikkely eltörlését a Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolta. Marcel Ciolacu házelnök, a PSD elnöke felólalásában úgy vélekedett: a parlament igazságot szolgáltatott az ötmillió nyugdíjasnak, akikből Klaus Iohannis államfő és a liberális miniszterelnök "csúfot űzött", amikor megfosztotta őket a kórházi kezeléstől, a legszükségesebb gyógyszerektől, nem biztosította számukra a beígért maszkokat, de megbírságolta őket a maszk hiányáért. "Hagyjátok abba a lopást, és lesz pénz nyugdíjakra" - hangoztatta az ellenzéki politikus.

Nem került vissza a szakbizottsághoz

A rendelet vitáján a Nemzeti Liberális Párt (PNL) javaslatot tett arra, hogy küldjék vissza a szakbizottságba a költségvetés-kiigazításról szóló tervezetet, a parlament plénuma azonban 225 támogató, 175 ellenszavazattal, 6 tartózkodás mellett elutasította az igénylést. Egy képviselő kivételével a javaslat ellen szavaztak az RMDSZ-frakciók is.

Gabriel Andronache liberális képviselő szerint a költségvetési bizottságok megsértették a két ház közös tevékenységére vonatkozó házszabályt, amikor együttes ülésükön elfogadták a tervezetről szóló véleményezést. Mivel a szóban forgó tervezet az állami költségvetéssel kapcsolatos, a szakbizottságoknak - a hatalmi ágak közötti lojális együttműködés elvének megfelelően - mindegyik módosítás esetében kötelező módon pénzügyi kimutatást kellett volna kérniük a kormánytól, ami nem történt meg - érvelt. "Azoknak pedig, akik előterjesztik a módosításokat, az alkotmány szerint nyilatkozatban kell vállalniuk, hogy a költségnövekedés illeszkedik az érvényben levő pénzügyi-költségvetési stratégiába" - tette hozzá.

Nem hatottak a figyelmeztetések

Mint ismert, a Román Nemzeti Bank friss elemzése szerint a nyugdíjpont 40 százalékos emelése 2021-ben 11 százalék fölé növelné a GDP-arányos költségvetési hiányt, ami rendszerszintű kockázatot jelent Románia számára. Korábban a Költségvetési Tanács, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap és tekintélyes gazdasági szakértők is figyelmeztették a parlamentet, hogy ne tegye meg ezt a lépést.

Arra a kérdésünkre, hogy figyelembe veszi-e mindezt az RMDSZ a szavazáskor, Csép Andrea képviselő a plénum ülése előtt a Maszolnak kijelentette: „Természetesen a nyugdíjemelés fenntarthatósága is fontos, de egy felelős kormánynak meg kell találnia a forrásokat. Nem hatszoros áron kell közbeszerzésekkel maszkokat vásárolni, a nyugdíjakra kell fordítani a kidobott pénzt” – fogalmazott a politikus.

Következik az alkotmánybíróság

Egyelőre azonban még biztos, hogy a 14 százalékos nyugdíjemelésre vonatkozó előírás marad érvényben, ugyanis Ludovic Orban miniszterelnök már korábban bejelentette, hogy a kormány megtámadja a módosított költségvetés-kiigazítást az alkotmánybíróságon. Ezt megerősítette a parlament keddi ülésén Florin Roman, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője is.

„PSD, felelőtlenség a neved. Romániát Görögországgá akarjátok változtatni. Ez egy felelőtlen politikai lépés, amely figyelmen kívül hagyja, hogy Romániát járvány sújtja, hatalmas kiadásaink voltak, mert ti üresen hagytátok a raktárakat. A szakadék szélére sodorjátok Romániát' - fogalmazott, hozzátéve, hogy a PNL alkotmányossági kifogást emel majd a törvény ellen.

Azt még nem tudni, hogy az alkotmánybíróság mikor hozza meg a döntését, ez akár hetekbe is telhet. Ha taláros testület nem emel kifogást a kedden elfogadott törvény ellen, Klaus Iohannis államfőnek is joga lesz még egyszer az alkotmánybírósághoz fordulni, ha a kormányétól eltérő érvekre alapozza az óvását. Miután a taláros testület másodszor is megvizsgálta a törvényt, az államfőnek joga lesz visszaküldeni a parlamentnek újratárgyalásra.

Kapcsolódók

Kimaradt?