banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Újabb lépés a borszéki kezelőközpont befejezése felé

Újabb fontos lépést tettek a borszéki kezelő- és wellnessközpont befejezésének irányába azzal, hogy csütörtökön Hargita Megye Tanácsa és Borszék önkormányzata társulási szerződést írt alá. Ezáltal lehetővé vált, hogy a megyei tanács támogassa a munkálatokat.

A kezelőközpont beruházását 2011-ben kezdték el, ám a kezdeti lendület után elapadtak a kormányforrások. Ezt követően helyi fiatalok és támogatók segítségével folytatták a munkát.

„A panziók hálózatát kiépítenénk a városban. Borszék a következő időszakban akár a turizmus kiemelkedő központja is lehet, amely révén munkahelyek jönnek létre és vonzó környezetével a turisták elsődleges látogatóhelyévé válhat” – fejtette ki a szerződés aláírása kapcsán Mik József, az üdülőváros polgármestere.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta: hosszú folyamat volt, amíg megszületett a társulási szerződés, aminek köszönhetően közel kétmillió lejjel társul Hargita Megye Tanácsa Borszék városával. A megyei tanácsnak így 5,23 százalékos tulajdonrésze lesz a központban. A tanács támogatásából a központ bútorzatát fogják finanszírozni – tette hozzá.

Az épület kezelőbázisnak és wellnessközpontnak is helyet ad majd. Nyáron ezer, télen pedig 700 személyt fogadhatnak naponta. A hidroterápiás és az elektroterápiás kezelések mellett lesz masszázs, mofetta és borvízfürdő. A wellnessrészlegen lesz kinti és benti medence, finn és infraszauna, illetve gőzfürdő. A beruházás részletei itt érhetőek el.

(Borítókép: Hargita Megye Tanácsa)

Kapcsolódók

Kimaradt?