A megyei tanács építteti meg a Nagyváraddal szomszédos települések terelőútjait

Soron kívüli önkormányzati ülésen döntött kedden délután Bihar Megye Tanácsa a Nagyvárad melletti Fugyivásárhely tervezett terelőútja nyomvonalának adminisztratív átvételéről az új közúti folyosó megépítéséről. A megyei önkormányzat ugyanezt tervezi Váradszentmárton, Nagyürögd, Biharszentandrás és Bihar település esetében is.

Ilie Bolojan megyei tanácselnök részletesen ismertette azokat a forgalmi adatokat, amelyek szükségessé teszik a megyeszékhely és ma metropolisz övezetben található, főutak mentén elhelyezkedő településekről induló új bekötőutak megépítését. A megye legforgalmasabb útja a Nagyvárad–Fugyivásárhely–Élesd–Királyhágó szakasz, ám távolodva a megyeszékhelytől folyamatosan csökken a gépkocsik száma ezen a vonalon.

Míg Várad és Fugyivásárhely között egyetlen nap leforgása alatt 24 ezer gépkocsi halad el, Élesd után a Királyhágó felé ennek már csak az egynegyede, ami még így is hatalmas forgalmat eredményez. A Váradhoz közeli országútszakaszon pedig mindennaposak a forgalmi dugók, lassú a haladás.

Ennek orvoslása érdekében döntött úgy az Ilie Bolojan vezette megyei adminisztráció, hogy átveszi a községi utat és a terveket, és az Északnyugati Fejlesztési Ügynökségnél pályázatot nyújt be a tervek megvalósítására. Ugyanígy döntöttek a kedd délutáni ülésen Biharszentadrás terelőútjáról is, a forgalmi helyzet ebben az irányban is nagyban hasonló, bár a Várad délnyugati oldalán fekvő és rohamosan fejlődő nagyközségen „csak” napi húszezer jármű halad át.

A megyei tanácsi képviselőtestület egyhangúlag fogadta el a határozattervezeteket. Ilie Boljan tudatta, azért volt ennyire sürgős a dokumentációk elfogadása, hogy ezek után még a héten a helyi tanácsok is meghozhassák döntéseiket az érintett útszakaszok, nyomvonalak adminisztratív átadásáról, és hétfőn a megyei önkormányzat egy újabb testületi ülésén megszülethetnek a pályázati dokumentációkhoz szükséges végső határozatok. Ezek után jövő héten, kedden, legkésőbb szerdán leadják az iratcsomókat az Északnyugati Fejlesztési Ügynökségnél, amely – az előzetes egyeztetések szerint – uniós forrásokból biztosítja majd a beruházásokra szükséges keretet.

A megyei tanács ugyanakkor döntött Élesd dél-keleti körgyűrűszakaszának az újratervezéséről, és hasonló együttműködésben – uniós finanszírozással – a Sebes-Körös menti város új elkerülő útjának megépítéséről is.

Az ülésen egyedül az RMDSZ-frakció nevében felszólaló Borsi Imre Lóránt fogalmazott meg kérdést és javaslatot: elsősorban tudatta, az RMDSZ megszavazza a megye fejlődését célzó határozattervezeteket, majd rákérdezett a nagyszalontai körgyűrűre is, hogy a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi úttal egyetemben megépítik a hajdúváros terelőútját is. Továbbá azt javasolta, a megyei tanács készíttessen egy tanulmányt és vegye számításba egy új út építésének lehetőségét Bihar település és Fugyivásárhely között, ezzel mintegy északi irányban befejezve a már létező nagyváradi körgyűrűt, ugyanakkor újabb lehetőséget adva a Fugyivásárhely, illetve Kolozsvár felől és Szatmárnémeti, valamint az észak-erdélyi autópálya határállomás felé haladóknak.

Válaszában Ilie Bolojan tanácselnök nem reagált a szalontai körgyűrűre vonatkozó kérdésre, de azt elmondta: a domborzati viszonyok miatt gazdaságilag nem éri meg a Bihar és Fugyivásárhely közötti közúti ág megépítése, továbbá a tervezett Várad–Arad expressz út és a várhatóan öt év múlva elkészülő észak-erdélyi autópálya elvezeti majd a tranzitforgalom nagy részét.

Kapcsolódók

Kimaradt?