Milliárdokat költött a lakosság maszkra és kézfertőtlenítőre

Egyes kereskedők is szépen profitálnak a járványból, az eMag maszkok eladásából többmilliós nyereséget ért el pár hét alatt.

Havi 50 és 100 lej közötti összeget költ védőmaszkra, gumikesztyűre és kézfertőtlenítőre egy átlagos romániai munkavállaló, derül ki a bestjobs.ro munkaközvetítő portál által végzett internetes felmérésből. A nyugdíjasok, a falun élők és a kisjövedelműek esetében ez az összeg minden bizonnyal lényegesen kisebb.

Ha kizárólag a munkavállalókat vesszük figyelembe, akik körülbelül 7 millióan vannak, és 75 lejes átlaggal számolunk, akkor havi szinten 525 millió lejt tesznek ki a lakossági fertőzésmegelőző kiadások. A járvány kitörése óta hat hónap telt el, ami azt jelenti, mostanáig 3 milliárd lejnél is többet áldoztunk arra, hogy lehetőleg ne kapjuk el a koronavírust, az év végéig pedig 1 milliárd euróhoz közelíthet majd a számla.

M. négyfős családja két százdarabos csomagot használt el a járvány kitörése óta úgy, hogy a kisebbik gyerekre sosem, a nagyobbra is csak elvétve adnak maszkot. A napokban beszereztek 20 gyerekméretű, színes maszkot, darabját 3 lejért, ám lehet, kidobott pénz volt a 60 lej, az iskola ugyanis időközben értesítette őket, hogy a tanulók kizárólag egészségügyi maszkot viselhetnek.

E. egyedülálló, általában a rokonaitól kap egyszer használatos maszkokat. A közelmúltban egy hipermarketben 10 lejért vásárolt két moshatót, melyekről kiderült, hogy túlságosan kisméretűek, használhatatlanok. Végül egy ismerőse varrt neki ötöt, baráti, 5 lejes egységáron.

Bár nyugdíjasként fokozottan veszélyeztetett kategóriába tartozik, Zs. nem aggódik különösebben a koronavírus miatt, elmondása szerint a járvány kitörése óta összesen nem költött 20 lejt maszkra. Újságosbódékban, a villamosmegállókban levő jegyárusítóknál veszi őket 1 lejért. Az egyszer használatos maszkokat többször kimossa vagy 48 óráig egy zárt nejlonzsacskóban tartja, mielőtt újra felvenné.

 

Megtízszereződött a kereslet

A járvány kitörését követően a fertőtlenítőszerek forgalma is lényegesen megnőtt, a messze legnagyobb növekedés azonban az egészségügyi védőmaszkok iránti kereslet terén következett be. A Londonban megjelenő The Economist szerint január elején globális szinten napi 40 millió maszkra volt kereslet, aminek a felét Kínában állították elő. Áprilisra a világ össztermelése napi 120 millióra emelkedett, de még mindig messze elmaradt a robbanásszerűen megnövekedett, napi 300-500 millió darabos kereslettől.

A legnagyobb hazai webáruház, az eMag.ro április közepéig 10 millió maszkot adott el, ennek közel felét, Iulian Stanciu vezérigazgató elmondása szerint pár óra leforgása alatt. A járvány első heteiben 2,9 lejért adták darabját, a hirdetési szöveg szerint „árrés nélkül”, s a gyógyszertárakhoz képest olcsón árultak. Azt követően, hogy egy bulvárlap nyilvánosságra hozott egy szerződést, mely szerint a Kínából érkező maszkok beszerzési ára 1,5 lej, az eMag 2,5 lejre szállította le a fogyasztói árat. Ha csak darabonkénti 70 bani profittal számolunk, a piacvezető online áruház akkor is minimum 7 millió lej nyereséget zsebelt be a maszkok eladásából, s április közepe óta további több millió darabot értékesíthetett.

Maszkok Erdélyből, milliós tételben

Időközben a maszkok ára tetemesen csökkent. Az internetről már 24,99 lejért lehet rendelni 50 darabos csomagot, de a jobb minőségű termékekért akár 59,99 lejt is ki kell fizetni. Az egyik népszerű diszkontáruházban a 20 darabos csomag 29,99, a 30-as 49,99, az 50-es pedig 99,99 lejbe kerül. A színes, mosható modellekből is óriási a kínálat, van halálfejes, fogsoros, cápafogas, piros-sárga-kék és tigrismintás, szabvány feliratos és személyre szabott.

A sok online bolt egyikében 45 minta és felirat közül lehet választani, de egyedi megrendelésre is készítenek maszkot. Utóbbi esetben legalább 20 darabot kell rendelni, az egységár 19,99 lej. A nagy tételben gyártott maszkok közül a szűrővel ellátottak a legdrágábbak, egyes modellek ára meghaladja a 80 lejt.

A járvány kezdetén a maszkok szinte kizárólag Kínából érkeztek, időközben azonban beindult a hazai gyártás. A legnagyobb belföldi gyártó a Techtex, melynek Nagyváradon és Magyarláposon van egy-egy üzeme. Júliusban havi 15 millió volt a cég termelési kapacitása, azonban a vezetőség azt ígérte, hogy nyár végére már havi 30 millió maszkot fognak gyártani. A cég közleménye szerint a maszkokat 60 baniért adják tovább a viszonteladóknak.

Az Egészségügyi Minisztérium a közelmúltban 68 banis egységáron vásárolt 115 millió darab egyszer használatos maszkot szociálisan hátrányos helyzetű személyek számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?