Franciaországban átlátszó maszkokat kapnak a tanárok

Újabb hét megyét nyilvánított a francia kormány vasárnap a koronavírus terjedése szempontjából intenzív, azaz vörös zónának, s ezzel a számuk 28-ra emelkedett – derül ki a hivatalos közlönyből. Olivier Véran egészségügyi miniszter azt is jelezte, hogy a kormány fontolgatja a karantén jelenlegi 14 napos idejének a felére csökkentését.

A száz francia megyének már több mint negyedében hozhatnak a prefektusok korlátozó intézkedéseket. A vasárnap új besorolásba került területek között jelentős nagyvárosi agglomerációk találhatók, északon Lille, nyugaton Rouen és Le Havre, Elzászban Strasbourg, az ország középső részén Dijon és Korzika szigetének mindkét megyéje. A vörös övezetekben 100 ezer lakosra több mint ötven fertőzött jut, ami a riasztási küszöböt meghaladja.

A kormány azt is bejelentette, hogy az óvodai és az alsóbb osztályokban tanító pedagógusok, valamint azok, akik nagyothallókat tanítanak, olyan átlátszó maszkot kapnak, amelyen keresztül a tanulók tudnak szájról olvasni és követni a velük foglalkozó felnőttek mimikáját.

„Több mint 100 ezer maszkot gyártatunk le a hónap végéig. Ezeket az átlátszó és mosható maszkokat az ősz folyamán nagy mennyiségben szétosztjuk” – mondta Sophie Cluzel, a fogyatékos emberekért felelős államtitkár a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban. Minden óvodással, kisiskolással és nagyothalló tanulóval foglalkozó tanár kap belőle.

A szeptemberi iskolakezdés óta minden oktatási intézményben kötelező a maszkviselés 11 éves kor felett a tanulóknak és a tanároknak, ami nemcsak a nagyothallók számára okoz nehézséget, hanem az írni- és olvasni tanuló kisebbek számára is.

Az eredetileg süketek és nagyothallók számára tervezett maszkok felső és alsó része textilből van az orr és az áll eltakarására, a középső része a száj előtt pedig átlátszó műanyagból, aminek köszönhetően a maszkot viselő ember arckifejezése látható, ellentétben az eldobható sebészeti vagy a mosható textilmaszkokkal. A nagyothallókat tanítókon kívül a logopédusok, valamint az idős emberekkel vagy autistákkal foglalkozók közül is egyre többen viselik. Egy ilyen maszk ára 10 euró, duplája a mosható maszkok árának.

Franciaországban nem létezik hatósági karantén, a fertőzöttek számára nem kötelező, hanem csak javasolt a 14 napig tartó elkülönülés. A kormány ennek az időtartamnak legalább a felére csökkentését fontolja, miután több tanulmány is kimutatta, hogy a vírushordozók a tüntetek megjelenését követő első öt napban adják tovább a vírust, utána már nem fertőznek, ezért a hét napig tartó elkülönítés elégséges lehet a Covid-19 fertőzés terjedésének megakadályozásához. Jóllehet ezzel nem minden szakember ért egyet, a kormány a védelmi tanács keddi ülése után várhatóan a karantén lerövidítéséről fog dönteni kormányzati források szerint.   

A szombat esti hivatalos adatok szerint az azt megelőző 24 órában 8550 új koronavírusos esetet tártak fel a pénteki 8975 után. Ez utóbbi a koronavírus-járvány regisztrált napi esetszámának rekordját jelentette, de már a hét második felében is 7 ezer fölött volt a napi új esetek száma.

A vírus terjedésének felgyorsulása exponenciális, és az erős növekedés aggodalomra ad okot az egészségügyi tárca szerint, amely arra számít, hogy a kórházakban a jövő hét második felében kezd majd jelentősen nőni a súlyos betegek száma. Az elmúlt héten 1661 új fertőzött került kórházba, akik közül 285-nek lélegeztetőgépre is szüksége van. A növekedő tendencia ellenére az adatok egyelőre nem közelítik meg a tavaszi tetőzésekor ismert számokat, akkor több mint 30 ezren voltak egyszerre a kórházakban, akik közül több mint 7 ezren intenzív ágyakon feküdtek. A Covid-19 fertőzésben elhunytak száma a járványügyi korlátozások feloldása óta napi húsz körül mozog, szombaton 12-en hunytak el, s ezzel az áldozatok száma 30 698-ra emelkedett.

Kapcsolódók

Kimaradt?