Megjelent a Hivatalos Közlönyben a vendéglők megnyitásának körülményeit szabályzó rendelet

Megjelent kedden a Hivatalos Közlönyben a vendéglők megnyitásának körülményeit szabályzó, az egészségügyi és a gazdasági minisztérium, valamint az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) által kiadott közös rendelet.

A fogyasztók egészségégnek védelmében a rendelet egyebek között előírja:

  • belépéskor szemrevételezéses vizsgálatot tartanak, a légúti betegségek látható tüneteivel nem lehet belépni
  • bejáratnál és a mosdókban kézfertőtlenítőket kell elhelyezni
  • a mosdók felé és vissza - lehetőség szerint - egyirányú utakat kell kijelölni
  • tilos a sótartókat, étlapokat, és egyéb kellékeket egyik asztalról a másikra tenni
  • lehetőség szerint egyszer használatos étlapokat kell használni
  • tilos állva fogyasztani a vendéglő termékeit
  • tilos a tánc
  • ösztönözni kell a bankkártyás fizetést
  • egy asztalnál legfentebb hat személy foglalhat helyet, ha nem egyazon család tagjai
  • az egy asztal foglalt, egy szabad elv szerint be kell tartani a fizikai távolságot a vendégek között, vagy legalább kétméteres távolságnak kell lennie a székek között
  • a személyzetnek folyamatosan maszkot kell viselnie, és minden tálalás előtt fertőtlenítenie kell a kezét
  • korlátozni kell a vendégek közvetlen hozzáférését a termékekhez (a bemutató vitrines felszolgálás esetén is), ezt minden esetben a pincérnek kell átnyújtania a vendégnek
  • a vendégek közlekedését úgy kell megoldani, hogy mindenkor legalább 1,5 méterre legyenek egymástól
  • az asztalokat a vendégek távozása után minden esetben fertőtleníteni kell
  • minél gyakrabban szellőztetni kell, a klímaberendezések szűrőit sűrűn cserélni kell. 

Kapcsolódók

Kimaradt?