Érvénybe lépett a privatizációs stopról szóló törvény

Klaus Iohannis államfő csütörtökön kihirdette a két éves privatizációs stopról szóló törvényt, amelyet ellenzéki szociáldemokrata honatyák kezdeményeztek.

Az elnöki hivatal csütörtökön egy közleményben tudatta, hogy az elnök aláírta a parlament által június elején elfogadott jogszabályt, amely megtiltja a kormánynak, hogy a következő két évben állami vállalatok részvényeit értékesítse.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) törvényhozóinak egy csoportja által beterjesztett jogszabály kimondja, hogy tilos eladni állami vállalatok és bankok részvényeit, függetlenül attól, hogy az állam mekkora részesedéssel rendelkezik az említett társaságokban. A jogszabály a már folyamatban lévő privatizációkat is leállítja.

A liberális kormány megtámadta az alkotmánybíróságon a törvényt, de a taláros testület nem talált kivetni valót benne, így az elnök asztalára került.

A liberális kormány szerint a privatizációs stop bizonytalanságot kelt a versenyszférában a román gazdasággal szemben, és a befektetőket eltávolíthatja Romániától. A kabinet emlékeztetett, hogy az elmúlt években lezajlott kisebbségi részvénypakettek értékesítése a bukaresti értéktőzsdén keresztül zajlott, és hasznot hozott az államnak, mert előnyös privatizációk voltak.

Ludovic Orban miniszterelnök is korábban értetlenségét fejezte ki a jogszabállyal kapcsolatban. Jelezte: már folyamatban van a Hidroelectrica országos villamosenergia-termelő vállalat kisebbségi részvénycsomagjának privatizálása, de a CEC Bank részvényesei közé is bevonnának magánbefektetőt, hogy versenyképesebb legyen a pénzintézet.

(Címlapkép forrása: presidency.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?