Átadták kedden a nagyváradi repülőtér új terminálját

A Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér új utasterminálját szerdán már használatba is veszik, a belföldi légiforgalom teljes egészében ezen keresztül zajlik majd, s itt fogadják a nemzetközi járatok utasait is, míg a régi terminál a nemzetközi járatok indulóit szolgálja majd ki.

Minden szükséges engedéllyel rendelkezik az új terminál, amelyet kedden be is járhattunk Claudia Baran, a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér ideiglenesen megbízott főigazgatójának és Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnökének mai sajtótájékoztatója után.

Az új, 25,9 millió lej értékű beruházás késéssel készült el, ezért 3,2 millió lejes bírságot számoltak fel a kivitelezőnek. Pásztor Sándor köszönetet mondott Cseke Attila RMDSZ-es szenátornak, aki hozzájárult ahhoz, hogy 2017-ben és 2018-ban összesen 18,2 millió lejt különítettek el az állami költségvetésből, a különbözetet a megyei tanács által garantált hitelből fizették.

A 2925 négyzetméteres, földszintes terminálban óránként 600 utast tudnak ellátni, a három beszállókapu mellett összesen öt check-in pult várja az utasokat, ezek egyikénél a súlyos csomagokat lehet feladni. Az új terminál előtt 128 parkolóhelyet, öt, fogyatékkal élőknek feltartott helyet és három autóbusz-helyet alakítottak ki, emellett 14 taxi is várja az utasokat. A régi terminál előtt 71 parkolóhely van az utasoknak, illetve 80 hely a személyzeti parkolóban.

Két további beruházás is kapcsolódott a nagyváradi reptérhez, hangzott el, ezek egyikének része a már említett 71 parkolóhely kialakítása, emellett ott az utakat és mellékutakat is felújították idén május és július között, 949,3 ezer lej értékben. A kivitelező a Drumuri Bihor cég volt, ugyancsak ők építik a 79-es főút és a repülőtér közötti bekötőutakat. Ezek már használhatók, a 2,8 millió lej értékű munkálatokat augusztus 21-én fejezik be.

További reptérfejlesztésére vonatkozó terveik is vannak, mondta Claudia Baran: az egyik a kifutópálya 2100 méterről 2500 méterre való meghosszabbítása, a másik az utasok biztonságának növelése érdekében egy szenzorokkal ellátott, úgynevezett okoskerítés építése. A nemzetközi légi járatok újraindítása érdekében is dolgoznak, hangzott el, de erről nem árultak el további részleteket. Arra viszont felhívták a figyelmet a terminál bejárása során is, hogy minden járványügyi követelménynek eleget tettek, fertőtlenítenek, a várótermekben kijelölték a használható ülőhelyeket és a terminálban kötelező a másfél méteres biztonsági távolságot betartani.

Kapcsolódók

Kimaradt?