Kibővített forgalmi csomópont épül a nagyváradi repülőtérnél

Megkezdődött a nagyváradi repülőtér előtti forgalmi csomópont kiépítése Nagyváradon – tájékoztat a megyei tanács közleményben.

A csomóponttal a légikikötőt biztonságosan lehet majd  megközelíteni a 79-es számú, Nagyvárad–Arad közötti országútról.  A munka értéke meghaladja a 2,4 millió lejt.

„Hosszú idő után a végső szakaszába érkezett az új repülőtéri terminál építése, ennek a részét képezi a forgalmi csomópont létrehozása. Reményeink szerint július első felében át lehet majd adni a teljes munkálatot. Ez egy fontos beruházása volt a Bihar Megyei Tanácsnak, amit vállaltunk, mi végrehajtottuk. Adottak a legmodernebb feltételek a légikikötő működtetéséhez” – nyilatkozta Pásztor Sándor, a Bihar megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke.

A Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér biztonságos közúti megközelíthetősége miatt vált fontossá a közlekedési csomópont kialakítása. Eddig a Nagyváradról Arad irányába vezető négysávos úton csak egy lekanyarodó sáv állt rendelkezésre, a repülőtér területéről pedig egyből a forgalmas nemzetközi útra voltak kénytelen kifordulni a gépkocsik.

A fokozott balesetveszély elhárítása, valamint a felújított régi és a most elkészülő új terminál elérhetősége érdekében le- és felhajtó sávokat is kiépítenek, de ehhez elsősorban a már meglévő közvilágítási rendszert kell áthelyezni. Ezen már dolgozik a kivitelező, miközben a repülőtér területén elkészültek a be- és kivezető utak alapozásával, már csak ezek leaszfaltozása van hátra – olvasható a közleményben.

A forgalmi csomópont létrehozásával előreláthatóan két hónap alatt végez a kivitelező Drumuri Bihor Rt. A beruházás teljes értéke 2.421.107,57 lej plusz áfa. A kereszteződés átadásának idejére elkészül az új utasterminál is, amely a nemzetközi járatok fogadására lesz alkalmas, míg a régi terminál a belföldi repülőgépjáratok forgalmát veszi át.

Kapcsolódók

Kimaradt?