Ekkora nyugdíjemelést ígér a pénzügyminiszter

Tíz százalékos nyugdíjemelés várható szeptembertől a törvényben foglalt negyven százalékos emelés helyett – közölte csütörtök este a pénzügyminiszter.

Florin Cîțu a Realitatea PLUS hírtelevíziónak nyilatkozott erről. Szavai szerint hamarosan megszületik a „politikai döntés” a nyugdíjemelés ügyében. „A tíz százalékos növelésre is nehezen találtunk fedezetet olyan körülmények között, hogy fizetjük a kényszerszabadságon lévő alkalmazottaknak járó támogatást és több befektetés újraindítását tervezzük. Ekkora emelés lehetséges csak: 10 százalék” – magyarázta a miniszter.

Cîțu közlése szerint a költségvetési hiány idén várhatóan 6,9 százalékos lesz. A júniusi gazdasági adatokról azt mondta: ezek jobbak a vártnál, és minden jel szerint a válság V-alakú lesz, vagyis gazdaság hamar talpra fog állni.

Arra a felvetésre, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmatlansági indítvány benyújtását helyezte kilátásba, ha szeptembertől nem nőnek a törvénynek megfelelően 40 százalékkal a nyugdíjak, a pénzügyminiszter kijelentette: „Ezek képesek néhány szavazatért tönkretenni az egész országot”. Hozzátette, 40 százalékos emelés kettéroppantaná a gazdaságot.

Kapcsolódók

Kimaradt?