Uniós fellépés az adócsalás ellen és az energiapiac egységesítéséért

Folytatódnak a tagállami és uniós erőfeszítések az egységes energiapiac megteremtése és az adóelkerülés, adócsalás, valamint az agresszív adótervezés visszaszorítása érdekében - gyakorlatilag ebben sikerült megállapodniuk szerdai csúcstalálkozójukon az Európai Unió állam- és kormányfőinek.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács belga elnöke a tanácskozást követő sajtóértekezleten úgy fogalmazott, hogy mindkét kérdés kulcsfontosságú az európai gazdaság és a háztartások számára egyaránt.

Az egykori belga kormányfő úgy vélekedett, hogy világszerte energiaforradalom és versenyfutás zajlik az energiaforrásokért, Európában pedig egyre magasabbak az energiaárak. Van Rompuy arra az álláspontra helyezkedett, hogy a láthatáron sem látszik semmi olyan, amely ezt a helyzetet alapjaiban megváltoztatná, ezért egyszerre több fronton kell intézkedni.

 A tanács elnöke szerint van még hová fejlődnie az uniónak az energiahatékonyság terén, a jelenleg 27, hamarosan 28 tagállam piacát pedig mihamarabb egységesíteni kell, egyetlen, közös piaccá kell alakítani. A tagállamok már korábban vállalták, hogy ennek szabályait 2014-re megteremtik, 2015-re pedig azok az összekapcsolási pontok is megépülnek, amelyeknek köszönhetően egyetlen tagállam sem válhat elszigeteltté. A belga politikus szerint a forrásokat, a szállítókat, a kínálatot is diverzifikálni kell, a cél az, hogy egyetlen tagállam se függjön csupán egyetlen energiaszállítótól, vagy ellátási útvonaltól.

 José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt fűzte hozzá a kérdéshez, hogy a tagállamok vezetői által elfogadott úgynevezett végkövetkeztetés tükrözi a bizottság céljait. "A világ energiatérképe változik, és nem Európa javára, de ebbe nem kell belenyugodnunk" - hangoztatta Barroso.

 A csúcstalálkozó végeztével nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a bizottság feladata az, hogy felülvizsgálja az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat az energetikai és környezetvédelmi beruházások előmozdítása érdekében, valamint még az év vége előtt tegyen közzé elemzést arról, hogy a tagállamok energiaárait milyen összetevők milyen irányban alakítják, ennek milyen hatása van a háztartásokra, a kis- és középvállalkozásokra, az intenzív energiafelhasználású iparágakra és Európa versenyképességére.

A csúcstalálkozó másik fő témája az adóelkerülés elleni küzdelem volt, amelyet Herman Van Rompuy igazságosság és hitelesség kérdésének nevezett. Rámutatott, hogy az adókérdések mindig érzékenyek, ezért az uniós szerződés is egyhangú döntések szükségességét írja elő ezekben az ügyekben, de úgy vélte, hogy az adóelkerülést természeténél fogva egyetlen tagállam sem tudja egyedül visszaszorítani.

Közös fellépésről beszélünk ebben az ügyben, nem adóharmonizációról - nyomatékosította az Európai Tanács elnöke, aki szerint több olyan kérdésben is sikerült előrelépni, amelyben eddig nem volt tapasztalható elmozdulás. Egyenesen áttörésnek nevezte például az áfacsalások elleni fellépés terén elért haladást. Ezzel kapcsolatban a tagállamok arról állapodtak meg, hogy szakminisztereik június végéig megállapodnak az erre vonatkozó irányelvről, és arról, hogy hogyan alkalmazhatják a tagországok a fordított áfakivetést. A bizottság feladata ebben a kérdésben az, hogy még június vége előtt előálljon a javaslattal, amelynek értelmében automatikussá válhat az uniós tagországok közötti információcsere a jövedelmek minden fajtájára vonatkozóan.

Kapcsolódók

Kimaradt?