A jegybank 1,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa pénteki monetáris politikai ülésén 25 bázisponttal, 1,75 százalékra csökkentette az alapkamatot.

A jegybank közlése szerint a bankok kötelező valutatartalék-rátája változatlan maradt. Fenntartották a márciusi döntést, miszerint repo-ügyletekkel továbbra is állampapírokat vásárol a jegybank a kereskedelmi bankoktól, amit majd egy későbbi időpontban visszacserélnek meghatározott árfolyamon, így növelve a kereskedelmi bankok likviditását. A jegybank emellett a másodlagos piacon is vásárol állampapírt.

A jegybank az állampapír-vásárlásokról még a március 20-i monetáris politikai ülésén határozott, amikor kitört a koronavírus-járvány és korlátozó intézkedéseket vezettek be Romániában. A jegybank mostani közleménye szerint márciusban a hitelezés viszonylag intenzív maradt, de áprilisban már meglátszottak a világjárvány hatásai, így a versenyszférának nyújtott hitelállomány enyhén csökkent.

Az igazgatótanács monetáris politikai üléseinek menetrendjét a jegybank továbbra is felfüggeszti, így akkor üléseznek, amikor szükségessé válik, hiszen a gazdasági-pénzügyi környezet továbbra is bizonytalan. A menetrend felfüggesztéséről is márciusban döntöttek először.

Az alapkamat a pénteki döntéssel visszakerült az 1,75 százalékos történelmi mélypontra. Legutóbb 2018 elején volt ezen a szinten, akkor az infláció gyors növekedése miatt több lépésben 2018. májusáig 2,50 százalékra emelték, azóta változatlan volt idén márciusig, amikor 50 bázisponttal, 2 százalékra mérsékelték.

Kapcsolódók

Kimaradt?