A járvány ellenére Bihar megyében és Nagyváradon is folynak a beruházások

Nagyváradon és Bihar megyében is folytatják a megkezdett beruházásokat, új tervek is vannak.

Folyamatban lévő felújításokról és tervbe vett munkálatokról tájékoztatott a Bihar megyei prefektúra és a nagyváradi polgármesteri hivatal sajtószolgálata.

A Belényes felé vezető úton dolgoznak

A Nagyvárad–Déva közötti út harmadik, Harangmező és Nagyvárad közötti szakaszán végzett munkálatokról Dumitru Țiplea prefektus kért tájékoztatást a Kolozsvári Regionális Út- és Hídkezelő Társaságtól. A prefektúra közleményében is emlékeztetnek rá: az út felújítására húsz éve várnak a Bihar megyeiek.

A tájékoztatás szerint a Harangmező és Nagyvárad (166 és 180 kilométer) közti szakasz 53 százalékával elkészültek május 4-éig.

Befejezték például a félixfürdői híd felépítményévet, aszfaltoztak Váradszentmártonban, és elkészítették a bekötőutakat az út menti ingatlanokhoz. Az említett beruházás értéke 31,14 millió lej, a kivitelező a Drum Asfalt Kft., a Trameco Rt. és Drumuri Bihor Rt. (Selina Grup). A Nagyvárad–Déva út teljes felújításának értéke 162 millió lej.

Haladnak a Sebes-Körös bal partjának felújításával

A Sebes-Körös bal partjának Szent László híd és Centenáriumi híd közötti partszakasz felújítását tavaly áprilisban kezdték el. A beruházás értéke áfa nélkül 9,9 millió lej, a kivitelezést a Regionális Operatív Programon keresztül támogatják. A kivitelezőknek,  a Gavella Com Kft., a Porfido Ed Arte Consorzio Stabile, a Proconsolutions Kft. és a Iriconstruct Kft. alkotta cégcsoportnak 15 hónapja van a felújítás elvégzésére.

Már elkészültek többek között a folyó szintje és az úttest mellé tervezett járdákkal a Szent László híd és a második levezető lépcső között, a korlátokkal a második lépcső és a Centenáriumi híd között, kialakították a világítás egy részét, elkészítettek a harmadik, negyedik, ötödik, hatodik és hetedik lépcsőt is. Hátra van még az első lépcső befejezése, a virágtartók kihelyezése, a zöldövezetek kialakítása, a támfalak és a lépcsők lekövezése, a hatodik és hetedig lépcső közötti rámpa és járdák kialakítása is.

A gyalogosoké lesz a Rahovei tér

A Partiumi Keresztény Egyetem, a múzeummá alakított zsinagóga és az ordotox templom közötti tér válik gyalogosövezetté, ez a Primăriei és a Sulyok István utcát köti majd össze (itt jelenleg van gépjáműforgalom). A tervek szerint a téren lesz zöldövezet és kövezett rész, egy szökőkút, egy kisebb játszóteret is kialakítanak és a wifi-jelet is biztosítanak majd az új gyalogosövezetben. A beruházásnak készül a megvalósíthatósági tanulmánya, ezt a helyi önkormányzati képviselőtestületnek kell majd jóváhagynia.

Kapcsolódók

Kimaradt?