Az energiafogyasztás rekordmértékű csökkenését várja a nemzetközi energiaügynökség

Rekordnagyságú csökkenés várható az idén a világ energiafogyasztásában és a szén-dioxid-kibocsátásban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtökön publikált jelentése szerint.

A "Global Energy Review 2020" jelentésében az IEA (International Energy Agency) kifejti, hogy a koronavírus-járvány gazdasági következményei a második világháború óta a legnagyobb sokkot mérik a globális energiaellátó rendszerre, a keresletben bekövetkező visszaesés mellett még a 2008-as pénzügyi válság hatása is eltörpül, a globális szén-dioxid-kibocsátás pedig rekordmértékben, 8 százalékkal csökkenhet az előző évihez képest.

Az IEA az energiaipari adatok és az emissziós értékek több mint száz napig tartó folyamatos elemzésére támaszkodva állította össze idei előrejelzését az energiafogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás várható alakulásáról. A prognózis azzal a feltételezéssel élt, hogy a járvány korlátozására bevezetett intézkedéseket az elkövetkező hónapokban világszerte az érintett országok többségében fokozatosan feloldják.

Eltörpül a 2008-as pénzügyi válságot követő csökkenés

A világ energiafelhasználása az IEA becslése szerint az idén 6 százalékkal esik vissza a tavalyihoz képest, ami sokszorosa a 2008-as pénzügyi válságot követő csökkenésnek. Abszolút számokban kifejezve a fogyasztás csökkenésének mértéke példa nélkül áll az emberiség történetében: megfelel India, a harmadik legnagyobb energiafogyasztó éves energiafelhasználásának.

A legnagyobb mértékben a fejlett régiók energiafogyasztása csökken: az Egyesült Államoké 9 százalékkal, az Európai Unió felhasználása pedig 11 százalékkal. A csökkenés tényleges mértéke a járvány miatt elrendelt vesztegzár-intézkedések időtartamával szoros korrelációt mutat. Az IEA számításai szerint a korlátozó intézkedések április elejére jellemző mértékével minden egyhavi lezárás 1,5 százalékponttal veti vissza a globális energiafogyasztást.

Elektromos áram

Az elektromos áram fogyasztása a teljes leállások idején "vasárnapi" szintnek felelt meg az IEA kimutatásai szerint, azaz 20 százalékot is meghaladó mértékben csökkent. Az éves áramfogyasztás 5 százalékkal marad majd el a tavalyitól, a csökkenés mértéke így nagyobb lesz a harmincas években nagy gazdasági világválság idején bekövetkezettnél.

Az IEA szerint az idén csak a megújítható forrásokból termelt energia mennyisége és részaránya fog növekedni, minden más forrásé csökken. A megújítható forrásból termelt elektromos energia mennyisége 5 százalékkal emelkedik az idén, a korábbi évekétől kissé elmaradó mértékben. Az elektromos áram termelésén kívül a megújítható energiaforrások felhasználása is csökken, például a bio-üzemanyagoké is.

Globális szén-dioxid-kibocsátás

A globális szén-dioxid-kibocsátás az alacsonyabb energiafelhasználással párhuzamosan a 2010-es szintre csökken, közel 8 százalékkal marad majd el az idén a tavalyitól, ami a valaha regisztrált legnagyobb mértékű visszaesés. A nemzetközi pénzügyi és gazdasági válságot követően 2009-ben 400 millió tonnával csökkent a globális szén-dioxid-kibocsátás. Az idei csökkenés ennek közel hatszorosa lesz.

Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója szerint "korai lenne megbecsülni a hosszú távú következményeket, de az energiaipar a korábbitól gyökeresen eltérő formában fog kikerülni a mostani válságból".

 

Kapcsolódók

Kimaradt?