Közel tízezer háromszéki kényszerült eddig kényszerszabadságra

Napról napra növekszik Kovászna megyében is a kényszerszabadságra kerülő munkavállalók száma.

Ördög Lajos, a megyei munkafelügyelőség vezetője szerint Háromszéken 47 513 munkaszerződésből eddig 9870-et függesztettek fel a koronavírus járvány és az azt megfékezni hivatott hatósági intézkedések következtében. Március elején még 1860 munkaszerződés volt felfüggesztve, ám a sürgősségi állapot miatt az elmúlt időszakban ezek száma folyamatosan emelkedett, jelenleg megközelíti a tízezret.

A koronavírus-járvány és a katonai rendeletek előírásai miatt bajba jutott munkaadóknak a megyei munkaerő-ügynökségnél kell igényelniük az alkalmazottaik kényszerszabadsága után járó állami támogatást, vagyis a 75 százalékos fizetést és az összeg adóvonzatát. A háromszéki ügynökség vezetője, Kelemen Tibor közlése szerint akik múlt hónapban – márciusban – kerültek kényszerszabadságra, a napokban megkapják a pénzüket. Hozzátette, hogy vannak vállalkozók, akiktől további tisztázó-kiegészítő iratokat kérnek ahhoz, hogy megkaphassák az állami támogatást.

Kelemen Tibor közlése  szerint március végén 4000 háromszéki volt kényszerszabadságon, ám számuk áprilisban tovább nőtt. Az állami támogatást a cégek bankszámlájára utalják, azoknak pedig tovább kell utalniuk a munkavállalóik számlájára. A háromszéki munkaügyi szakember szerint voltak olyan cégek, amelyek eredetileg tömeges elbocsátásban gondolkodtak, de meggondolták magukat, és éltek a kényszerszabadság lehetőségével, abban bízva, hogy a szükségállapot lejártával újra tudják indítani tevékenységüket.

(Nyitókép: Kelemen Tibor - a szerző felvétele)

Kapcsolódók

Kimaradt?