Megvan a megoldás: felváltva küldik kényszerszabadságra a közalkalmazottakat

Felváltva küldi kényszerszabadságra a szükségállapot idején a kormány a romániai közalkalmazottakat. Így a személyzeti kiadásokból is meg lehet spórolni valamennyit és a koronavírus-járvány további terjedése is megelőzhető – nyilatkozta szerda este a miniszterelnök.

Ludovic Orban a B1TV-ben részletezte a kormány elképzeléseit. E szerint két csoportba osztják az alkalmazottait azoknak a közintézményeknek, amelyeknek nincs közvetlen szerepük a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Míg egyik csoport 15 napra kényszerszabadságra megy, a másik biztosítja az intézmények működését. A 15 nap lejárta után cserélnek: az első csoport visszamegy dolgozni, a második pedig kényszerszabadságra kerül.

A kormányfő elmondta, a kényszerszabadság ideje alatt a közalkalmazottak a bruttó bérük 75 százalékát kapják. Az intézkedés kiterjed a helyi önkormányzatok intézményeinek alkalmazottaira is, de lesz néhány kivételezett kategória. Ludovic Orban a védelmi minisztérium alkalmazottait emlegette példaként.

A miniszterelnök közölte, hogy minderről sürgősségi rendeletet készül elfogadni a kormány.

Kapcsolódók

Kimaradt?