Elfogadták Bihar megye költségvetését

Bihar megye költségvetéséről döntöttek a megyei önkormányzat szerdai rendkívüli ülésén. Bihar megye ez évben 388 227 000,62 lej bevétellel és ugyanennyi kiadással számol.

Még saját szövetségesük szerint is „erőből” hagyatták jóvá módosító javaslataikat a nemzeti liberális párti tanácstagok a szerdai ülésen, és a szavazatok arányából az is kiderült: nem annyira felhőtlen a PNL és a Liberálisok és Demokraták (ALDE) pártjának együttműködése, mint azt február 27-i közleményükben megelőlegezték.

A PNL nyolc javaslatát Ionel Avrigeanu frakcióvezető terjesztette elő, ezek vitája során Traian Bodea, a tanács ALDE-s alelnöke is többször kifogásolta a pénzek átcsoportosítását, főleg olyan esetben, amikor beruházásoktól vontak el összegeket például a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (DGASPC)  javára. Bodea szerint pusztán erőfitogtatás volt az, amikor a Fenntartható Fejlesztési Közösségközi Egyesülettől vontak el kétmillió lejt a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér javára, ennek összes költségét ugyanis már fedezte a tanács.

A DGASPC-nek összesen ötmillió lejt csoportosítottak át 18 igen szavazattal (a szavazatszámból egyébként kiderült, hogy a javaslatokat csak a másik ALDE-s tanácstag, Julien Mateaş támogatta következetesen), hiába érvelt azzal Ioan Mang szociáldemokrata párti alelnök, hogy a főigazgatóság költségeinek felét biztosította a megye, a másik felére pedig a kormány vállalt kötelezettséget, azt tehát meg kell kapniuk, míg a megye működési költségeitől elvont pénzt nehéz lesz pótolni.

A PNL-sek egyszer fogadták el Pásztor Sándor megyei tanácselnök kompromisszumos javaslatát: az Ecoland Közösségközi Fejlesztési Egyesülettől csak egymillió lejt csoportosították át a főigazgatósághoz további két millió helyett. Vélhetően az győzte meg őket, hogy ha elvonják a pénzt, a székelyhídi biomassza-üzemet fenntartó egyesület nem tud például előszerződést kötni a gazdákkal, és nem tudják október végéig fenntartani az uniós projektet, akkor mintegy 16 millió eurót kell visszafizetniük, és veszélyes precedenst teremthetnek azzal, hogy nem tartották be a projektben vállalt kötelezettségeiket. A büdzsét végül 18 igen szavazattal, a szociáldemokraták kilenc ellenszavazatával, és a nyolc RMDSZ-es tanácstag tartózkodása mellett fogadták el.

A számok

A Bihar megyei költségvetés idén mind a bevételi, mind  a kiadási oldalon  388 227 620 lejjel számol. A saját bevételeket 24,9 millió lejre becsülik, a jövedelemadó visszaosztásából 102,5 millió lejre, az áfáéból pedig 130,9 millió lejre számíthatnak. Az állami költségvetésből Bihar megyébe valamivel több, mint 32 millió lej érkezik, ebből például 24,2 millió lej az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) támogatására, 5,8 millió lej pedig az egészségügyi-szociális központok számára érkezik. A tavalyi, 51,9 millió lejes többletet fejlesztésekre különítették el.

Idén valamivel több, mint 104 millió lejt szánnak kultúrára, szabadidőre és egyházakra, 109,5 millió lejt a szállítás címszó alatt különítettek el 84,9 millió lej szociális kiadásokra, a tanügyi kiadásokra 22,8 millió, az egészségügyekre pedig 12,8 millió lej jut.

Szavazatvásárlás községi utakkal?

Szintén a módosítások során vitáztak az áfából a községi utak javítására visszaosztott 18 millió lej sorsáról, ezt a módosítást is 18 igennel szavazattal hagyták végül jóvá. Ioan Mang szóvá tette, hogy a liberálisok az elmúlt évben kifogásolták az aszfaltozásokat, most azonban választási évben úgy tűnik, kampányeszköznek használják az összegek elosztását. A szociáldemokrata alelnök szerint két olyan szociáldemokrata vezetésű polgármesteri hivatal kapott összesen 900 ezer lejt, melynek vezetőiről átállásra számítanak a liberálisok. Annak idején az előző koalíció az összegeket 20-25 százalékát adta a liberális vezetésű településeknek, most  a szociáldemokrata vezetésűek öt százalékot kaptak.

Traian Bodea is kifogásolta  a pénzosztást, mondván: a megye 101 településéből 39 kapott pénzt most, 62 egyetlen lejt sem, ez pedig rossz üzenet, hiszen az áfa befizetéséhez a megye lakói mindannyian hozzájárultak, pártállástól függetlenül. Itt egyetlen, az egyik szakbizottságtól érkező javaslatot hagytak jóvá még a tanácstagok, ez azonban magyar településeket érint: Bogyoszlónak 300 ezer lejt csoportosítottak át, így Székelyhíd, Érsemjén és Alsólugas egyaránt 900-900 ezer lejt kap a tervezett egymillió helyett.

Kapcsolódók

Kimaradt?