Bihar megyében elpártolt az RMDSZ mellől az ALDE

Felbomlott a Pásztor Sándor megyei tanácselnököt támogató Szociáldemokrata Párt (PSD), az RMDSZ és Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) koalíciója Bihar megyében. Az ALDE a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) kötött politikai szövetséget, és együtt kis többséget alkotnak az önkormányzati testületben – számolt be az Ebihoreanul.ro portál pénteken.

A PNL és az ALDE megyei politikai szövetségéről szóló megállapodást a két párt elnöke írta alá csütörtökön. A megállapodás a júniusig tartó önkormányzati ciklus végéig szól, és a Bihar Megyei Tanács, valamint az alárendelt intézmények költségvetésének a gyors elfogadására, a helyi önkormányzatok költségvetése kiegyensúlyozását célzó összegek kiutalására, a megyei önkormányzat működési hatékonyságának a növelése, valamint azoknak a döntéseknek a meghozatalára vonatkozik, amelyek az EU-s forrásokból megvalósuló megyei projektek befejezéséhez és új projektek elindításához szükségesek.

Pásztor Sándor az MTI-nek telefonon elmondta: nem érzi, hogy billegne a széke, hiszen a leváltásához kétharmados többségre lenne szükség. Azt is megjegyezte, hogy a politikai átrendeződés próbája a legközelebbi tanácsülés lesz. Megjegyezte: az önkormányzati testület csütörtöki ülésén előterjesztett húsz határozat egy részét egyhangú szavazással, másik részét minimális szavazattöbbséggel fogadták el. Egyetlen határozattervezet nem ment át, az is formai okokból.

 

Pásztor Sándor megemlítette: puskaporos hangulatban telt csaknem az egész mandátuma, hiszen egyetlen szavazaton múlott az őt támogató koalíció többsége, és általában politikai szavazás történt a testületben. Úgy vélte, ennek ellenére sikerült haladni a kitűzött célok felé.

A 2016 júniusában tartott önkormányzati választásokon Bihar megyében és a megyeszékhelyen, Nagyváradon is a PNL nyerte a választásokat. A nagyváradi tanácsban a liberálisok abszolút többséget szereztek, és Ilie Bolojan személyében polgármestert is állíthattak. A megyei önkormányzatban azonban egyetlen mandátumuk hiányzott ahhoz, hogy megszerezzék az elnöki tisztséget. Az RMDSZ-nek alpolgármesteri és megyei alelnöki tisztséget is ajánlottak, de a szövetség lemondott a nagyváradi alpolgármesteri tisztségről, és a baloldali-liberális koalícióval szövetkezett, mely megyei elnöki tisztséget ajánlott fel Pásztor Sándornak. Azóta a megyei önkormányzat működését kiélezett politikai harc jellemezte.

Nyitókép: Pásztor Sándor (középen) szerint a politikai átrendeződés próbája a legközelebbi tanácsülés lesz | Facebook / Bihar Megyei Tanács

Kapcsolódók

Kimaradt?