Tavaly 7,2 százalékkal csökkent a bankok nyeresége

Tavaly 7,2 százalékkal, 6,4 milliárd lejre (1,33 milliárd euróra) mérséklődött a romániai bankok nyeresége az előző évhez mérten – derült ki a Román Nemzeti Bank (BNR) adataiból.

A Ziarul Financiar című gazdasági napilap által kedden idézett adatok szerint 2018-ban a Romániában működő bankok nyeresége mintegy 7 milliárd lej (1,45 milliárd euró) volt. Tavaly a banki eszközök értéke elérte a 495 milliárd lejt, ami rekordnak számít. Ez utóbbi növekedés a hitelezésnek köszönhető, amely a vizsgált időszakban 7,6 százalékkal gyorsult, ami a legjobb eredménynek számít az elmúlt tíz évben. A tavalyi négy negyedévet mind nyereséggel zárta a bankszektor, a legnagyobb profitot a harmadik negyedévben jegyezték.

A bankok fizetőképességi rátája ismét elérte a 20 százalékot a tavalyi 19 százalék után, ez jóval meghaladja a minimálisan elvárt 10 százalékot, ami azt mutatja, hogy a bankok folytathatják a hitelezést.

Romániában 34 bank működik a piacon, amely emiatt nagyon töredezett. Szakemberek arra számítanak, hogy pár éven belül akvizíciókkal csökkenni fog a pénzintézetek száma.

(Nyitókép: Illusztráció | zf.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?