Románia külső adóssága idén látványosan megugrott

Románia külső adóssága (amely az állami és a privát hiteleket is magába foglalja) az első tíz hónapot is beleértve elérte a 108 milliárd eurót. Ennek az összegnek a 37 százaléka államadósság.

A Ziarul Financiar kiemeli, hogy idén az állam kétszer akkora mértékben vett fel külföldről hitelt, mint a magánszféra: a kabinet 5,6 milliárd eurós kölcsönnel terhelte meg az költségvetést, a magánszektor pedig 2,7 milliárd eurós hitelhez folyamodott. A Román Nemzeti bank adatai szerint csak idén (októbert is beleszámítva) Románia külső adóssága 8,3 milliárd euróval nőtt a tavalyi év végi összeghez képest (99,8 milliárd euró). Míg 2018 decemberében a hosszú lejáratú állami hitelek 34,8 milliárd eurót tettek ki, addig 2019. október végéig ez az összeg 40,5 milliárd euróra nőtt.

2019 elején az megbuktatott kormány úgy állította össze az állami költségvetést, hogy a kabinet 70 milliárd lejes (14,6 milliárd eurós) kölcsönt fog idén felvenni. Az új kormány a 2,8 százalékosra tervezetett költségvetési deficitet a rosszul felépített büdzsé miatt 4,4 százalékosra növelte, ez további 16 milliárd lejes kölcsönt jelent. 

Ha a külső államadossághoz hozzáadjuk a belföldi pénzpiacokról felvett kölcsönöket, az összeg az idei év első 9 hónapját is beleértve elérte a 360,8 milliárd lejt. 

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?