Takarékosságból befagyasztanák a közméltóságok bérét

Körülbelül 150 ezer köztisztviselő elbocsátását, a közméltóságok tiszteletdíjának befagyasztását és a kiemelt nyugdíjak eltörlését helyezte kilátásba a kormány, hogy lefaragja a bruttó hazai termék (GDP) négy százalékát meghaladó költségvetési hiányt – írta hétfőn az Adevărul. Emellett a magasrangú köztiszt viselők bérét is befagyasztanák.

A központi közigazgatásban dolgozók „átvilágítását" Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes jelentette be az elmúlt hétvégén. Szerinte elsősorban az előző, szociáldemokrata kormány által a minisztériumokba és más állami hivatalokba megfelelő képesítés és tapasztalat nélkül felvett „rokonok, szeretők és ismerősök" mondhatnak búcsút állásuknak.

Turcan példaként említette, hogy a regionális fejlesztési minisztériumban a vezetői szinten a köztisztviselők 30, végrehajtói szinten pedig az alkalmazottak 20 százalékának elbocsátását tervezi a tárcavezető.

Mivel a tavalyi adatok szerint 1 millió 190 ezer közszolgálati dolgozót – közülük 765 ezer köztisztviselőt – fizetnek az állami költségvetésből, az Adevărul számításai szerint a húsz százalékos leépítés a központi közigazgatás legalább 150 ezer alkalmazottját érintheti.

A kormány takarékossági intézkedéseit ismertetve a lap kitért arra, hogy Ludovic Orban miniszterelnök a magas rangú állami tisztségviselők tiszteletdíjának befagyasztását is kilátásba helyezte. A közméltóságok juttatásait a törvény – bizonyos szorzókon keresztül – a minimálbérhez köti, amelynek emeléséről jelenleg a munkáltatókkal és szakszervezetekkel tárgyal a kormány.

A kormány beszüntetné azt a lehetőséget, hogy az állami költségvetésből működő intézmények nyugdíjasokat alkalmazzanak, és eltörölnék a kiemelt nyugdíjakat is, a katonákét, ügyészekét és bírákét kivéve, akiknek – egy korábbi hasonló takarékossági intézkedés alkalmával – alkotmányossági óvással sikerült megvédeni szerzett jogaikat.

A kormány múlt héten elfogadott költségvetés-kiigazítása szerint az államháztartási hiány idén a GDP 4,4 százalékát fogja kitenni, a jövő évi büdzsét pedig 3,5-3,6 százalékos hiánnyal tervezik. Az egy hónapja hivatalba lépett Orban-kabinet szerint az előző szociáldemokrata kormány tudatosan túlbecsült költségvetési bevételeket tervezett be, hogy megteremtse a jogalapot populista intézkedéseihez, a közalkalmazotti bérek és nyugdíjak emeléséhez.

Kapcsolódók

Kimaradt?