Startupok Éjszakája: Hargita megyei jó példákat mutattak be Budapesten

A Harghita Business Center vállalkozói inkubátorház is képviseltette magát a budapesti Startupok Éjszakáján, amelyet a Bálna Budapest Rendezvényközpontban tartottak csütörtökön. Az eseményen startup-fejlesztők, befektetők és vállalkozók találkoztak. 

A Harghita Business Center inkubátorház 2017-ben nyitotta meg kapuit, amely ma teltházzal működik. Több mint 30 vállalkozás és 90 ember dolgozik az intézményben, amelynek Hargita Megye Tanácsa, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és Oroszhegy Polgármesteri Hivatala a fenntartói.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a Régiók Európai Bizottságának tagja a Startupok Éjszakáján kiemelte, a fiatalok oktatás- és foglalkoztatáspolitikáját folyamatosan alakítani kell, miközben újra kell gondolni a célokat és a tevékenységeket, figyelembe véve az éppen aktuális gazdasági és politikai helyzetet. A megyei tanács elnöke úgy véli, a kedvező vállalkozói közeg megteremtése mellett az oktatási rendszer alakításával is folyamatosan foglalkoznunk kell. 

A fiatalok körében tapasztalt munkanélküliségre vagy a magas arányú agyelszívás jelenségének csökkentésére megoldás lehet az inkubációs rendszer, amely nagymértékben növeli egy-egy térségben a vállalkozói kedvet, segíti a vállalkozásokat alkalmazkodni a folyamatosan változó piaci körülményekhez, a munkaerő-piaci igényekhez - emelte ki Borboly Csaba. "Az inkubátorházak hatalmas segítséget jelentenek, akárcsak az, ha hajlandóak vagyunk elmozdulni olyan oktatási módszerek irányába, mint például a STEAM-alapú oktatás, amely élményekre, gyakorlati tapasztalatokra alapoz. Ha ezekben a kérdésekben hajlandó egy-egy térség változtatni, elindulhat a gazdasági fejlődés útján” – mondta a megyei tanács elnöke, hozzátéve: az önkormányzatoknak szerepük van abban, hogy olyan alternatív oktatási programok ösztönözzenek, amelyek fokozzák a fiatalok vállalkozó-kedvét szülőföldjükön.

Kapcsolódók

Kimaradt?