Dollármilliók úsztak el az olimpián

Komoly felháborodást keltett a brit fővárosban az olimpia első napjaiban, hogy miközben helyi szurkolók százezrei nem jutottak belépőhöz a sporteseményeken többségén igencsak foghíjasak voltak a lelátók.

Egyes becslések szerint a második napon például 60-70 ezer hely maradt üresen, ami azt jelenti, hogy a létesítmények kihasználtsága a 85 százalékot sem érte el.

Szakértők eleinte arra gyanakodtak, hogy a szponzorok meghívottjai maradtak otthon, a tikettek 13 százalékát ugyanis a támogatók között osztotta szét a szervezőbizottság (LOCOG), márpedig a céges vendégek a korábbi olimpiákon sem minden esetben mentek el a rendezvényekre. {loadposition OTP}

A szponzorok ugyanakkor cáfolták, hogy a számukra fenntartott helyek állnának üresen, amit erősíteni látszik, hogy Procter & Gamble például olimpikonok családjai között osztotta szét a belépők jelentős részét, míg a Coca Cola promócióiban használta fel a jegyeket, amelyek így a szurkolókhoz jutottak (azaz legrosszabb esetben is a feketepiacra kerültek ki).

Arról nem is beszélve, hogy a szponzori meghívottak részleges távolmaradása önmagában nem indokolna ilyen alacsony kihasználtsági mutatót, s mivel a helyi szurkolóknak fenntartott jegyeket (az összes belépő 75 százalékát) a britek elkapkodták, kizárásos alapon maradt a tikettek azon a 12 százaléka, amit a nemzeti olimpiai bizottságok kaptak meg, hogy a külföldi rajongóknak értékesítsék. olimpic 1280

A nemzetközi jegyeladásokkal kapcsolatos problémát a helyi lapok is hamar felismerték: a Mail on Sunday vasárnap arról számolt be, hogy számos külföldi olimpiai utaztató londoni egységében még százával lehet kapni jegyeket.

Az első napokban valóban több száz hely állt üresen az olimpiai eseményeken.

A külföldi forgalmazók ugyanis 48 órával az események előtt „visszatöltötték" az értékesítési rendszerbe azokat a belépőket, amit nem sikerült eladniuk, s ezzel elvileg elérhetővé tették azokat a brit rajongóknak is, mivel azonban az informatikai rendszer nem működött tökéletesen a harmadik napig a helyi szurkolók nem tudták megvásárolni ezeket a jegyeket.

A szervezők mostanra nagyrészt úrrá lettek a technikai problémákon, s bár jelenleg is akadnak kisebb gondok, a létesítmények kihasználtsága már jóval magasabb, mint eleinte.

Kimaradt?