A kormányfő a deficitről: sokkal nagyobb a baj, mint gondoltuk

A pénzügyminisztérium adatai szerint október végén a bruttó nemzeti termék 2,8 százalékának megfelelő volt a költségvetési hiány, de a deficit valójában ennél nagyobb – jelentette ki pénteken Ludovic Orban kormányfő.

A miniszterelnök szerint az előző kormánynak különböző trükkökkel, az üzleti szféra nyomorgatásával sikerült csak ezen a szinten tartania a hivatalos adatok szerinti hiányt. Az egyik módszer a hozzáadottérték-adó (TVA) visszaszolgáltatásának késleltetése volt. Orban szerint a késések átlaga meghaladja a 90 napot. „Vagyis a kormány a cégeknek járó mintegy 5 milliárd lej visszatartásával fékezte a deficitet” – magyarázta a kormányfő.

A másik trükk Orban szerint az volt, hogy a szállításügyi, illetve közberuházási minisztérium egyszerűen nem fizetett az a Helyi Fejlesztések Országos Programjának (PNDL) keretében meghirdetett munkálatokért. „A munkálatokat végző cégeknek hónapokig kellett várniuk a pénzükre, sokszor kölcsönhöz kellett folyamodniuk, hogy talpon maradjanak” – mondta a miniszterelnök.

Minderről Orban pénteken, a magáncégek országos toplistájának bemutató ünnepségén beszélt. A rendezvényen a kormányfő tárgyalt Florin Jianuval, a Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnökével, valamint a versenyszféra több más képviselőjével, és arra az elhatározásra jutott, hogy testületet hoz létre, amelynek a vállalkozókkal való konzultáció lesz a feladata. A tanács munkája a versenyszférát érintő kormányszintű döntéseket fogja megelőzni és megalapozni.

A miniszterelnök azt is elmondta, az első kérdés, amelyben a vállalkozók képviselőinek segítségére számít, a bürokrácia csökkentése lesz, mert nagyon sok fölösleges eljárás fékezi a kezdeményezéseket. Orban ugyanakkor a jogszabályok csökkentését is tervei között említette, mivel véleménye szerint a túlbonyolított szabályozások szintén túlzott bürokráciához vezetnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?