Távozó munkaügyi miniszter: a nagy hiány ellenére a nyugdíjakat ki kell fizetni

A nyugdíjakat a költségvetési hiánytól vagy többlettől függetlenül ki kell fizetni, és az új kormánynak be kell tartania a nyugdíj- és bértörvényt, jelentette ki Marius Budăi volt munkaügyi miniszter kedd reggel. "A nyugdíjbüdzsé hiánya, avagy többlete nem a nyugdíjasok gondja. Én úgy gomdolom, hogy hiánytól vagy többlettől függetlenül, a nyugdíjakat ki kell fizetni" - fejtette ki Budăi mielőtt mandátumát átadta volna az új munkaügyi miniszternek, Violeta Alexandrunak.

Marius Budăi megemlítette ugyanakkor, hogy az új kormánynak be kell tartania a nyugdíj- és bértörvényt, és a tanári fizetések emelését 2020. szeptember elsejétől előíró határozatot. Ebben a kontextusban Budăi hangsúlyozta, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) 2020-as költségvetési tervezetében a célkitűzés az volt, hogy a deficit szintjét a nemzeti össztermék (GDP) 3%-án tartsák.

Ami pedig az országos minimálbér 100 lejjel, illetve 150 lejjel (a felsőfokú végzettséggel és legalább egy ledolgozott évvel rendelkezők esetében) való növelését illeti, a volt miniszter hangsúlyozta, hogy az erről szóló kormányhatározatot hétfőn mutatták be első olvasatban a kormányban, és szerdára ütemezték be a közvitát.

Violeta Alexandru új munkaügyi miniszter a munkaügyi minisztérium struktúrájának zsugorítását, illetve a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges büdzsé helyzetét célzó komoly ellenőrzéseket vetítette elő kedd reggel, szerinte ugyanis PSD aggasztóan nagy deficitet hagyott hátra ezen a téren. 

Kapcsolódók

Kimaradt?