Ludovic Orban a fekete-tengeri földgázkitermelési projektek elmozdítását ígérte a holtpontról

Ludovic Orban miniszterelnök szerdán azt ígérte, hogy az általa vezetett kabinet prioritásnak tekinti a fekete-tengeri földgázkitermelési projektek és egyéb energiaberuházások elmozdítását a holtpontról.

Orban részt vett a gazdasági és energetikai minisztériumban Virgil Popescu új tárcavezető beiktatási ünnepségén. Ebből az alkalomból elmondta, hogy az új kabinet gyors megoldásokat keres a különböző tervezett beruházások felgyorsítására, és elsősorban arra törekszik, hogy visszanyerje a befektetők bizalmát, miután az előző szociáldemokrata kormányok több váratlan törvénymódosítással ellehetetlenítettek több nagy energetikai beruházást. Jelezte: folyamatos párbeszédre törekszenek az üzleti szférával a különböző jogi szabályozások tekintetében is, mert csak ez biztosíthat stabilitást és kiszámíthatóságot, valamint így bizonyíthatják a beruházóknak, hogy Románia olyan ország, amelyben érdemes befektetni. Orban szerint az állam minden komoly befektető számára partner kell legyen. Úgy vélte, hogy az elmúlt három évben Románia „több száz, de lehet, több milliárd eurót is veszített” azáltal, hogy befektetési lehetőségek meghiúsultak a szociáldemokrata kormányok magatartása miatt, amelyek többször váratlan jogi szabályozásokat hoztak, amivel ellehetetlenítették a befektetők üzleti tervét, s ezzel Románia elveszítette a befektetők bizalmát.

Példaként említette a fekete-tengeri földgázkitermelés késleltetését, ami Orban szerint negatívan hat ki a román gazdaság fejlődésére. "Ami minket illet, a lehető leggyorsabban cselekszünk, hogy megoldást találjunk és elmozdítsuk a holtpontról ezeket az ország számára fontos projekteket" - mondta Orban. Hozzátette: hatályon kívül kell helyezni valamennyi olyan "abszurd" rendelkezést, amelyek előidézték, hogy jelenleg Románia energiaimportáló és nem -exportáló ország.

A Fekete-tenger Neptun kontinentális talapzatában 42-84 milliárd köbméter közöttire becsült gázmennyiség rejlik, amelynek kitermelésében Magyarország is érdekelt. A román parlament már tavaly októberben elfogadta a kitermelést szabályozó törvényt, de az olyan feltételeket tartalmaz, amelyeket nem tartanak elég vonzónak a befektetők, ezért az osztrák OMV-Petrom és az amerikai ExxonMobil egyelőre elhalasztotta a nyersanyag kitermelését.

Kapcsolódók

Kimaradt?