Szárnyak, tornyok, merész formák – tömbházépítésben is közelít Kolozsvár Európához

Egyszerre három, formájában idehaza merésznek számító lakóépület is készül jelenleg Kolozsváron. A bennük levő lakások árai nem a földön járnak, a fejlesztők 2000 eurót is elkérnek egy négyzetméterért.

A tömbház szó hallatán legtöbbünk lelki szemei előtt a Ceaușescu-éra borzalmas blokkjai jelennek meg, a Monostor, a Mărăști, a Tudor, a Rogériusz és a többi erdélyi lakótelep sivár, lélektelen betonkolosszusai.

Bár a rendszerváltás óta épült tömbházak zöme külalakjában semmivel sem jobb szocialista elődeinél, ráadásul gyakran csapnivaló anyagokból készülnek, szaporodnak az arhitekturálisan klasszissal magasabb szintet képviselő társasházak is. A formájuk, méretük révén leginkább figyelemre méltó tömbházak közül három is Kolozsváron épül, egymástól néhány kilométer távolságra.

Vista Gallery Residence

A Törökvágásban található Vista Gallery Residence kivitelezése 2008-ban kezdődött, s eredetileg irodaépületnek szánták. A munkálatokat műszaki nehézségek és anyagi gondok hátráltatták. Előbbiek bekövetkezte borítékolható volt, az építkezés során ugyanis a Kőmál oldalából jókora darabot, sok száz köbmétert martak ki, aminek következtében megcsúszott a föld.

Hat évvel ezelőtt az épülőfélben levő ingatlan gazdát cserélt, jelenleg az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Napocamin kft. tulajdona. Az épületnek nem csupán a rendeltetését változtatták meg, de az önkormányzat városrendezési bizottságának a nyomására a külalakját is módosították, lemondtak a tetejére tervezett óratoronyról. A tömbháznak, mely óratorony nélkül is figyelemre méltó jelenség a maga 13 emeletével, szabálytalan kontúrja a fő jellemzője.

Az építtető 69 darab, 1-2-3 szobás lakást alakít ki benne. Kolozsvári viszonylatban nem is olyan drágák, egy garzonhoz már 66 ezer euróért hozzá lehet jutni, mégsem kapkodnak értük. Ehhez minden bizonnyal köze van annak, hogy a helyi sajtó hírt adott a munkálatok során történt földcsuszamlásokról, ami miatt sok potenciális vevő kevésbé dizájnos, ám biztonságosabb ingatlan után nézhetett.   

Wings

Alakjában még inkább formabontó, legalábbis idehaza, a Wings nevű projekt, mely a Hajnal negyed és a Monostor között húzódó bekötőúton áll. A munkálatok korai fázisban vannak, az ingatlannak alig a negyede készült el, a látványtervek azonban merész arculatú épületet ígérnek.

A Wings elnevezés nem véletlen, az ingatlan ugyanis két, szimmetrikusan elhelyezett, ívelt oldalvonalú szárnyból áll majd. A 17 emeletes épületben 228 lakás kap majd helyet. Kispénzű vásárlóknak nem érdemes felkeresniük az ingatlanfejlesztőt, a Studium Green ugyanis a félkész lakások négyzetméterét 1400 és 1700 euró közötti összegért árulja. A kliens kulcsrakész lakást is kaphat, pezsgőfürdős káddal és borospincével, természetesen a fentieknél lényegesen magasabb áron.

West City Tower

A város nyugati határában, a monostori lakótelep szélén épül az ország legmagasabb épülete, a 25 emeletes West City Tower. A toronyépületben, amely 95 méterrel magasodik a talajszint fölé, 182 lakás lesz. Az építtető nem volt szívbajos, amikor megszabta az árakat, a két legfelső emeletet elfoglaló penthouse lakások négyzetmétere 2000 euróba kerül.

Kapcsolódók

Kimaradt?