Miniszter: az üdülési jegyek kifehérítik a turizmust

Az üdülési jegyeknek köszönhetően tavaly 60 százalékkal nőtt azon vendéglátók száma, akik működési engedélyt kérvényeztek a turisztikai minisztériumtól, ami rávilágít arra, hogy mindeddig mekkora volt a feketén működő vendéglátóipari egységek aránya - mondta vasárnap Bogdan Trif idegenforgalmi miniszter. 

Trif kifejtette, mivel az üdülési jegyeket ('voucher') csak működési engedéllyel rendelkező vendéglátóipari egységeknél lehet felhasználni, 2018-ban 60 százalékkal, és az idei év első negyedében 65%-kal nőtt azon vendéglátók száma, akik kérvényezték az engedély kibocsátását. 

A miniszter elismerte, hogy az 1450 lejt érő üdülési jegyek a román tengerparton csak 2-3 napra elegendőek, de ezt legalább Romániában költik el, nem külföldön, az intézkedésnek pedig éppen az a célja, hogy a román állampolgárok az országban töltsék pihenőszabadságuk egy részét. 

Az üdülési jegyeket először 2018-ban utalta ki az állam közel 1,2 millió közalkalmazottnak. Trif szerint 400 millió eurót fektetett a minisztérium ebbe a projektbe, és a vendéglátói szektorban működő cégek kérték, hogy a hazai turizmus fellendítését szolgáló program 2019-ben és 2020-ban is folytatódjon. 

Kapcsolódók

Kimaradt?