Üdülési utalványok: ezt kérik idén turisztikai ügynökségek

A Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetsége (ANAT) azt kéri, hogy a romániai közalkalmazottak már a költségvetési törvény kihirdetése kapják meg az 1450 lej értékű utalási utalványokat.

Az ANAT kedden közölte: a múlt évben kiállított üdülési csekkek összértéke elérte a 250 millió lejt, ez közel kilencszer haladja meg a 2017-ben regisztrált értéket, de nem éri el a 2019-re 400 millió lejre becsült küszöbértéket.

A szövetség szerint tavaly az összesen 22,4 millió utalványnak több mint 90 százalékát, azaz 20,7 millió darabot papíralapon adtak ki, a többihez elektromos formában jutottak hozzá az alkalmazottak. Az üdülési csekkek több mint felét, összesen több mint 125 millió euró értékben, júniusban osztották ki.

„Azt kértük, hogy a jobb felhasználás érdekében, a költségvetési törvény kihirdetése után azonnal kezdjék meg kiosztani a jegyeket, hogy ezeket az Early Booking időszakban is használni lehessen” - nyilatkozta Nicolae Demetriade, az ANAT elnöke.

A szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy akinek még meg van a tavalyi utalványa, előnyös körülmények között érvényesítheti a február 21-e és 24-e között, a Romexpóban sorra kerülő turisztikai vásárban.

A kormány tavaly decemberben kormányrendelettel befagyasztotta az üdülési utalványok értékét. Korábban törvény rendelkezett arról, hogy az üdülési utalványok értéke a mindenkori bruttó minimálbérrel egyenlő, amely jelenleg 2080 lej. A decemberi döntés értelmében a minimálbérrel együtt nem nőtt január eljesétől a csekkek értéke, hanem továbbra is 1450 lej marad. A kormány 2017-ben vezette be sürgősségi kormányrendelettel, hogy évente legkevesebb egy üdülési utalványra (vakációs értékjegyre) jogosultak a közalkalmazottak. A parlament által is jóváhagyott jogszabály szerint az utalvány értéke a mindenkori bruttó minimálbér összege, amely akkor 1450 lej volt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?