Tusványoson adnak lendületet a startuppereknek

Magyarországi és nemzetközi startup vállalkozói tapasztalatokat osztanak meg erdélyi startup és fiatal vállalkozókkal a Bálványosi Szabadegyetemen július 24-26. között. Tusványoson 2014 óta szervez ötletversenyeket a budapesti mentorokkal dolgozó Hackathon-in-a-Box alapítója Turcsán Tamás Péter. A háromnapos startup eseményen Müller Tamás - marketing szakember és Turcsán Tamás Péter - startup mentor nyújt segítséget az érdeklődőknek üzleti ötleteik továbbfejlesztésében, az egyéni problémáik megoldásában, a stratégiai tervezésben és az üzleti lehetőségek validálásában.

Az esemény hagyományosan az Infotér Egyesület által működtetett VIP sátorban (Puskás Ferenc Kávéház) kínál fejlődési lehetőséget a projekteknek és ötletgazdáknak. A programhoz a Tusványos ideje alatt szerdától, péntekig 10 és 14 óra között bárki, akár érdeklődőként is csatlakozhat. A program alatt a résztvevők a mentorok segítségével megismerkedhetnek egy igan hatékony, új ötlet és vállalkozói készenlét felmérő rendszerrel, a Pimento map-al.

 

A rendezvény vezető mentora, Turcsán Tamás Péter 12 év tapasztalattal, több ezer startup projekttel a háta mögött megírta a Startupbook@me: Az elveszett recept című könyvet, amelyet Tusványoson be is mutat. Ajánlása szerint bár a nemzetközi szakirodalom kínálat startup témában igen sokrétű, de széleskörű tapasztalatokra épülő, magyarországi szakkönyvet alig találni a könyvesboltokban.

 

A startup vállalkozásokkal foglalkozó esemény idén is széleskörű együttműködés révén valósul meg, így a szervezésbe bekapcsolódott a csíkszeredai The House, az udvarhelyi Harghita Business Center és az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége, a kolozsvári Kreativ Kolozsvár, a nagyváradi ROVE, a tusnádfürdői HUB egyesület, a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club Egyesület, az iNNoHUB és a YEAT egyesület.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?