Külön pályázati lehetőségekre van szükség női vállalkozók számára

Mintegy húsz női vállalkozóval találkozott Mariya Gabriel digitális gazdaságért és társadalomért felelős európai biztos az RMDSZ Nőszervezetének meghívására Kolozsváron, szerdán este. Biró Rózália, a nőszervezet elnöke és Hegedüs Csilla ügyvezető elnök három témában kért támogatást a döntéshozótól. 

„Amint többször mondtuk, az egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy minél több európai döntéshozót elhívjunk Erdélybe, hogy személyesen tájékozódjon gondjainkról és azokra közösen keressünk megoldásokat” – mondta Hegedüs Csilla, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje, rámutatva, hogy néhány héttel ezelőtt erdélyi körúton volt Navracsics Tibor, oktatásért, ifjúságért, kultúráért és sportért felelős európai biztos is. 

A nőszervezet vezetői elsősorban arra kérték, hogy segítse a kis- és közepes gazdáknak folyósított uniós támogatások megőrzését és növelését, hiszen a finanszírozás nélkül számtalan fiatal vállalkozó, illetve gazda szülőföldön való boldogulása lehetetlenedik el. Szintén hangsúlyozták a bürokrácia csökkentésének szükségességét, hiszen a bonyolult adminisztráció gyakran elriasztja a vállalkozni vágyókat. A második kérésük egy olyan, kifejezetten fiatal nőknek szóló pályázati alap létrehozása, amely további start-upok elindítását finanszírozhatja. „Sok fiatal hagyja el szülőföldjét, éppen ezért hatalmas segítség számukra, ha itthon maradásukhoz támogatást kapnak, ha felépíthetik saját vállalkozásukat” – mutattak rá. 

A biztos asszonyt ugyanakkor felkérték: vállalja el a fővédnökségét annak az országos informatikai versenynek, amelyet idén ősszel szerveznek meg 9-12. osztályos diákok számára mintegy 17 megyében. „A döntőre bizonyára novemberben kerül sor, azon pedig minden megyéből két diák – egy fiú, és egy lány vehet részt, így módon segítve elő a valós esélyegyenlőséget a diákok között” – mondta a nőszervezet elnöke. Hozzátette, azt szeretnék, hogy az országos döntő első négy helyezettje kiutazhasson Brüsszelbe és találkozhasson a majdani digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztossal, illetve, részt vehessen néhány olyan találkozón, amely révén szélesebb rálátást nyerhet az EU digitális piacának lehetőségeiről. Az informatikai vetélkedő technikai oldalát, Kéri Hajnal fizika tanár, a Bihar megyei RMDSZ Nőszervezetének elnöke vállalta fel. 

Mariya Gabriel részletesen beszámolt az általa vezetett terület vívmányairól, és a prioritásaikról is, ami a digitalizációt, a nők aktív részvételének népszerűsítését illeti. „Folyatnunk kell a harcot a sztereotípiák ellen és nagyobb láthatóságot kell biztosítanunk azoknak a példaképeknek, akikre tekintve a fiatal lányok, nők bátorságot kapnak” – mondta. A biztos elfogadta, hogy fővédnöke legyen a versenynek és arról is biztosította a jelenlévőket, hogy folytatják a párbeszédet. „Ha tudunk együtt olyan kezdeményezéseket indítani, amelyek helyi és európai szinten egyaránt előmozdítják a digitalizáció és a női szerepvállalás ügyét, abban számíthattok rám!” – szögezte le. 

Kapcsolódók

Kimaradt?