Egy törvénytervezet szerint az igazságszolgáltatásnál is óvhatnánk a megbírságolt cégek

Azok a vállalatok, amelyek igazságtalannak érzik az állami ellenőrző szervek, beleértve az adóhatóság (ANAF) által kiszabott büntetéseket, megtámadhatják azokat a bíróságon, és a jogerős döntés meghozataláig felfüggesztik azok végrehajtását – többek között ezt írja elő a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) három képviselője által benyújtott jogszabálytervezet.

A kisebbik kormánypárt honatyái, Ştefan-Alexandru Băişanu, Adrian Mocanu és Daniel Olteanu kifejtették: a törvény a vállalkozókat védené az állami intézmények visszaéléseivel szemben.

„Mindenkinek joga van az ellene hozott döntés megfellebbezésére nemcsak az azt kibocsátó intézménynél, hanem a bíróságon is, és addig, amíg egy az igazságszolgáltatás el nem dönti, hogy melyik félnek van igaza, addig az állami szerv által egyoldalúan kiállított jegyzőkönyv érvényét felfüggesztik, hogy az ne érintse hátrányosan a cég tevékenységét” – áll a tervezet indoklásában.

A képviselők véleménye szerint erre azért lenne szükség, mert jelenleg annál csak az intézménynél lehet óvni, amely az esetleges jogsértést megállapította, ám a reklamációk 99 százalékát elutasítják. Igaz ugyan, hogy ezt követően fellebbezhet a bíróságon az érintett vállalat, ám a bírságot, amely akár csődbe is viheti a céget, előbb ki kell fizetnie.

A tervezet képviselőház bocsátotta közvitára.

Kapcsolódók

Kimaradt?