Kiegyezett a kormány az Uber, a Bolt és a Clever képviselőivel

Közvitára bocsátotta csütörtökön a kormány az internetes fuvarmegosztók szabályozásának joghézagait felszámoló sürgősségirendelet-tervezetet, miután egyeztetett róla az Uber, a Bolt (korábban Taxify) és a Clever képviselőivel.

A tervezet rendezni látszik a taxisok és a fuvarmegosztók közötti eddigi vitát, és utóbbiak képviselői is elégedetten nyilatkoztak róla. Többek között előírja, hogy a fizető utasaikat fuvarmegosztó alkalmazásokkal szerző személyeknek – a taxisokhoz hasonlóan – erkölcsi bizonyítvánnyal, hivatásos gépkocsivezetői tanúsítvánnyal, alkalmasságukat igazoló orvosi és pszichológusi szakvéleményezéssel kell rendelkezniük.

A HotNews által ismeretett tervezet pénztárgépek használatát is előírja számukra, illetve adókötelessé teszi őket. Emellett a fuvarmegosztó alkalmazásokat jóvá kell hagynia a távközlési minisztériumnak, működtetőiket pedig egy évente egy bizonyos összegű illeték befizetésére kötelezik. Az adó mértéke az alkalmazást használó gépkocsivezetők számától függ.

Mint ismert, a kormány egy hete a taxisok nyomására fogadta el az alkalmi engedély nélküli személyfuvarozás leleplezését megkönnyítő sürgősségi rendeletet. Azóta tetemes bírságot kockáztatnak a fizető utasaikat fuvarmegosztó alkalmazásokkal szerző gépkocsivezetők, akik nem rendelkeznek taxiengedéllyel.

Az Uber betiltásáért több ízben is tüntetéseket szervező taxisok azt kifogásolták, hogy míg az ő működésüket számos engedély beszerzéséhez kötik, és alapfeltétel a kizárólag személyszállításra használt gépkocsi, az - utasok és autósok egymásra találását segítő - internetes alkalmazásokat működtető cégeknél bárki üzletszerű személyszállításra használhatja autóját, márpedig ez tisztességtelen konkurenciát jelent számukra.

Kapcsolódók

Kimaradt?