Kínai vállalat bővítheti a cernavodai atomerőművet

A kormány előzetes megállapodást írt alá szerdán a China General Nuclear Power Corporation kínai vállalattal a cernavodai atomerőmű bővítéséről. A kínai vállalatnak kellene megépítenie a 3-as és 4-es reaktorokat.

Az egyeztetések már 2013-ban elkezdődtek, akkor szándéknyilatkozatot írt alá a két ország kormánya, majd egy évvel később az ázsiai vállalat kötelező érvényű ajánlatot tett le a 3-as és 4-es reaktor megépítésére kiírt versenytárgyaláson. Azóta a tárgyalások elakadtak, így csak most írták alá az előzetes megállapodást.

Anton Anton energiaügyi miniszter az aláírás alkalmából elmondta, hogy két évvel ezelőtt elakadtak az egyeztetések, akkor úgy tűnt, hogy végleg elakad a folyamat, de az elmúlt két évben felgyorsultak az események. A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy az idén a román és a kínai kormány aláír egy egyezményt, és ha minden a tervek szerint halad, két-három év múlva elkezdődhet a két reaktor megépítése.

A média egy része szerint nehézséget okoz, hogy a Dunában nincs elég víz négy reaktor hűtéséhez, ezért a beruházásnak igen magas költségei vannak, így a befektetők is plusz garanciákat kérnek a kormánytól. A média szerint emiatt húzódtak el a tárgyalások.

A cernavodai atomerőműben az eredetileg tervezett öt reaktor közül eddig kettő épült meg: az elsőt 1996-ban, a másodikat 2007-ben helyezték üzembe. 1400 megawatt összesített teljesítményükkel az atomreaktorok az ország villamosenergia-szükségletének mintegy 18 százalékát fedezik. A 3-as és a 4-es reaktorok kapacitása szintén 1400 megawatt lenne, így az atomerőmű teljesítménye megkétszereződne.

Kapcsolódók

Kimaradt?