Több millió eurót költöttünk el a hatnapos minivakáció alatt

Több mint 12,5 millió eurót költöttek el szállásra és étkezésre az ortodox húsvét alatt és május 1-jén az országban üdülő hazai turisták – derül ki a romániai idegenforgalmi munkáltatókat tömörítő szövetség (FPTR) kimutatásából.

A FPTR adatai szerint mintegy 109 ezer turista töltötte itthon a hatnapos minivakációt, és 11 650-en választottak valamilyen külföldi úti célt ezekben a napokban. Az itthon üdülő turisták 59,9 millió lejt, azaz több mint 12,5 millió eurót költöttek el ezekben a napokban szállásra és étkezésre. A szövetség számításai értelmében ez 12,7 százalékkal több az elmúlt évben jegyzett összegnél, amikor három hét választotta el egymástól az ortodox húsvétot és a május 1-jei munkaszüneti napot. A növekedést azzal magyarázzák, hogy a minivakáció idén csaknem egyhetesre nyúlt, ugyanakkor az árak nem változtak tavalyhoz képest.  

Idén is a vidéki panziók bizonyultak a legnépszerűbbeknek a hazai turisták körében (42 000 turistát vonzottak), ezeket a tengerparti üdülőtelepek (29 000), a hegyvidéki üdülőtelepek (20 000) és a gyógyfürdőhelyek (17 000) követték a sorban. 

A legkeresettebb célpontoknak Törcsvár és Moécs térsége, Máramaros, valamint Bukovina bizonyult, ahol személyenként 100 és 300 lej közötti összegért lehetett szobát foglalni egy éjszakára. A hegyvidéki üdülőtelepek közül a legtöbben a Prahova völgyét és Brassópojánát választották, ahol 100 és 500 lej közötti összegért kínálták a szállást, a gyógyfürdőhelyeken pedig 80 és 600 lej között változtak az árak. 

A tengerparti üdülőtelepeken 40 ezer szálláshely várta a turistákat, akik közül azonban sokan az utolsó pillanatban lemondták a foglalást a kedvezőtlen időjárási előrejelzések miatt. Így végül 29 ezren töltötték a tengerparton a minivakációt, a legtöbben Mamaián üdültek.

A külföldön üdülő romániai turisták több mint 2,6 millió eurót költöttek el a FPTR kimutatásai szerint, a legtöbben Bulgáriát, Görögországot, Magyarországot vagy Izraelt választották.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?