5,2 milliárd lejes deficittel zárt a költségvetés februárban

5,2 milliárd lejes deficittel zárt a költségvetés februárban, ez a bruttó hazai termék (GDP) 0,51 százaléka. Ez kevesebb, mint amennyit egy évvel korábban ugyanebben az időszakban regisztráltak, akkor 5,5 milliárd lejes hiány keletkezett két hónap alatt (a GDP 0,58 százaléka).

Az első hónapot 700 millió lejes (a GDP 0,07 százaléka) többlettel zárta a költségvetés. A pénzügyminisztérium által közzétett adatok szerint az idei év első két hónapjában a konszolidált államháztartási bevételek 46,7 milliárd lejt, azaz a GDP 4,6 százalékát teszik ki, szemben a 2018-ban jegyzett 4,5 százalékkal. Százalékban kifejezve a bevételek 10,4 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos időszakához képest.

Az előző év első két hónapjához képest a jövedéki adóból származó bevételek (+22,2 százalék), a biztosítási járulékok (+27 százalék) és az áfabevételek (+14,1 százalék) esetében regisztráltak növekedést idén januárban és februárban. A pénzügyminisztérium szerint a biztosítási járulékokból származó bevételeket befolyásolta a foglalkoztatottak számának növekedése, a bruttó átlagkereset és a minimálbér emelése, valamint a társadalombiztosítási járulékok átruházására vonatozó új jogszabályi feltételek.

Az ingatlanokra kivetett adók és illetékekből származó bevételek 11,35 százalékkal nőttek.

Másrészt 25,2 százalékkal csökkentek a bér- és jövedelemadó-bevételek, mert 2018. január 1-jétől a jövedelemadó-kulcs 16 százalékról 10százalékra csökkent, és ennek hatásai 2018 februárjától kezdődően érződtek. Az Európai Unió által kifizetett összegek 2,4 milliárd lejre rúgnak. Az államháztartás kiadásai az év első két hónapjában 51,9 milliárd lejt tettek ki, ami 8,6 százalékkal több az előző év azonos időszakában regisztráltánál.

A személyi jellegű ráfordítások 25,2 százalékkal magasabbak, mint 2018 első két hónapjában, a növekedést az állami szektorban, a 2017/105-ös kerettörvény alapján nyújtott béremelések generálták. A javakra és szolgáltatásokra fordított kiadások 21,5 százalékkal nőttek az előző év első két hónapjához képest. Jelentős növekedés tapasztalható az egészségbiztosítási alap költségvetésében, de az állami költségvetésben is.

A kamatkiadások is 15,7 százalékkal emelkedtek. A társadalombiztosítási kiadások 18 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, elsősorban azért, mert 2018. július 1-jétől a nyugdíjpont 10%-kal 1000-ről 1100 lejre nőtt, illetve a nyugdíjasok szociális juttatása 520 lejről 640 lejre emelkedett. A beruházásokra fordított kiadások, beleértve a tőkekiadásokat, valamint a hazai és külső forrásokból finanszírozott fejlesztési programokhoz kapcsolódó kiadásokat, 1,6 milliárd lejt tettek ki.

A 2019-es évi konszolidált költségvetés 1.022 milliárd lejre becsült bruttó hazai termékre és 2,76 százalékos GDP-arányos hiányra épül. Tavaly a konszolidált költségvetési hiány a GDP 2,88 százaléka volt, csakúgy, mint 2017-ben.

Kapcsolódók

Kimaradt?