Újabb utcai tiltakozásokat helyeztek kilátásba a közúti szállítók

Újabb utcai tiltakozásokba kezdenek csütörtöktől a közúti szállítók, amennyiben a kormány nem fogadja el a kalóztevékenység visszaszorítását célzó, három héttel ezelőtt beígért sürgősségi rendeletet - tájékoztat közleményében a Romániai Engedélyezett Fuvarozók és Szállítók Szövetsége (COTAR). 

A COTAR kéri a kormánytól, hogy haladéktalanul orvosolja a helyzetet, "és zárja ki a közutakról az álszállítókat, ahogyan teszi azt az álorvosokkal, az álpapokkal vagy az álügyvédekkel". A csütörtökre kilátásba helyezett tiltakozásra a COTAR szerint több mint ötezer járművet várnak, amelyek a kormány épülete előtti térről a sajtóházig vonulnak. Ha ezek után sem teljesítik követeléseiket, a közúti szállítók hetente nagyszabású tüntetést tartanak majd Bukarestben, megbénítva a forgalmat az ország minden részéről érkező autóbuszokkal, kisbuszokkal, taxikkal - áll a közleményben. 

A Răzvan Cuc szállításügyi és Daniel Suciu regionális fejlesztési miniszterrel folytatott február végi egyeztetést követően a COTAR lefújta a hónap utolsó napjára beharagozott tiltakozásokat, és úgy döntött, megvárja, hogy - az ígéreteknek megfelelően - tegyék közzé a fejlesztési tárca honlapján a taxistörvény módosításairól szóló tervezetet, a kormány azonban még nem fogadta el a jogszabályt. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?