A tervezettnél korábban befejezték tiltakozásukat a fuvarozók

A tervezettnél három órával korábban véget ért szerdán a Romániai Engedélyezett Fuvarozók és Szállítók Szövetségének (COTAR) tiltakozása, amelyet a szállításügyi minisztérium épülete előtt tartottak.

A közúti szállítást szabályozó kormányrendelet tervezett módosításai ellen tüntetők azt mondták, csütörtökön hasonló megmozdulást tartanak, amelyen még többen vesznek részt.

"Most elmegyünk a szállításügyi minisztérium épülete elől, mert nem akarjuk, hogy a tárcavezető a végtelenségig csúfot űzzön belőlünk. Egyelőre nem mutatták semmiféle jelét annak, hogy hajlandók lennének a párbeszédre. Holnap visszatérünk, még többen, mint ma" - fogalmazott a szerdai akció végén a COTAR elnöke, Vasile Ştefănescu.

Hozzátette, csütörtökön egyeztetést folytatnak a Társadalmi Párbeszéd Bizottsággal, és ha nem teljesítik követeléseiket, az október 6-7-én esedékes referendumot követően több mint 2500 autóbusszal és kisbusszal vonulnak majd a kormány épülete elé, és az egész országban felfüggesztik a közúti szállítást.

A COTAR korábban közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a szállítók válságos időket élnek a tavalyhoz képest 18 százalékos üzemanyagár-növekedés, a munkaerőhiány, az infrastruktúra hiányosságai és a lej értékvesztése miatt. Ezért követelik, a szállításügyi minisztérium álljon el attól a szándékától, hogy módosítsa a közúti szállítást szabályozó, 2011/27-es kormányrendeletet, amivel - szerintük - zavart okozna az egész ágazatban.

Lucian Şova miniszter ennek kapcsán kedden azt mondta, több mint 15 éve 325 vállalat folytat menetrend szerinti személyszállítást Romániában, és amennyiben a jelenlegi szabályozások maradnak érvényben, e 325-ös csoporton kívüli cég nem folytathat ilyen tevékenységet, akkor sem, ha megvan minden jóváhagyása. A rendelet módosításával a cél nyitottá tenni a piacot minden, a feltételeknek eleget tevő szállítási vállalat számára, alkalmazkodva ezzel a Versenytanács ajánlásaihoz, illetve a 2019. július 1-jétől érvénybe lépő európai szabályozáshoz - mondta még a tárcavezető.

Kapcsolódók

Kimaradt?