Az önkormányzatok több mint 1 milliárdot veszítettek a kormány „fiskális forradalmával”

Jelentősen csökkent viszont az állami nyugdíjpénztár hiánya a kormány tavaly gyakorlatba ültetett „fiskális forradalmával” - derül ki a Ziarul Financiar összesítőjéből. Míg 2017-ben 44 milliárd lej folyt be az állami nyugdíjpénztárba a nyugdíj-hozzájárulásokból, addig tavaly ez a szám 59 milliárd lej volt.

Az állami nyugdíjpénztár hiánya 13,5 milliárd lejről tavaly 4,7 milliárd lejjel csökkent. Ez azt jelenti, hogy a központi költségvetésből „csak” 4,7 milliárd lejjel kell kipótolni azt az összeget, amelyből fedezik a nyugdíjak kifizetését.

Tavaly a kormány teljes mértékben a munkavállalóra hárította át a társadalombiztosítási hozzájárulást, ezzel megnövelte az adóalapot. A többi között ezzel magyarázható, hogy jóval nagyobb összeg folyt be az állami nyugdíjpénztárba 2018-ban. Hogy a nyugdíjpénztár hiányát sikerült 8,8 milliárd lejjel csökkenteni, annak is köszönhető, hogy a speciális nyugdíjakat már a központi költségvetésből fedezik. A speciális nyugdíjak körülbelül 9 milliárd lejbe kerülnek évente. A több millió kiskorút érintő gyermekpénz növelése 2,56 milliárd lejt visz el a központi költségvetésből.

A megemelt fizetések is hozzájárultak ahhoz, hogy 15 milliárd lejjel sikerült többet becsatornázni tavaly az állami nyugdíjpénztárba. A 15 milliárd lejhez az is hozzájárult, hogy a bérek nagyobb ütemben emelkedtek, mint a nyugdíjak.

A kormány fiskális forradalmának vesztesei az önkormányzatok. Azzal, hogy a kormány tavaly 16 százalékról 10 százalékra csökkentette a személyi jövedelemadót, 2018-ban 1,1 milliárd lejjel kevesebb folyt be az önkormányzatok kasszájába.

Kapcsolódók

Kimaradt?