A fogyatékkal élők pótlékait továbbra is a munkaügyi minisztérium biztosítja

A fogyatékkal élők pótlékait továbbra is a munkaügyi minisztérium biztosítja - jelentette be szerdai sajtóértekezletén Marius Budăi. A munkaügyi miniszter kifejtette: az erre fordított összeg tavalyhoz képest több mint duplájára emelkedett, míg 2018-ban 4,5 milliárd lejt, idén több mint 11 milliárd lejt különítettek el erre a célra.

"Sokat beszélnek erről a sajtóban, ezért elismétlem: megváltozott ugyan a költségvetési tétel neve, de a fogyatékkal élők pótlékait továbbra is a munkaügyi minisztérium biztosítja, (...) a gondozók bérét pedig ezután is a polgármesteri hivatalok állják" - nyilatkozta a miniszter. Budăi hozzátette: a minisztériumnak van fedezete a minimális és a mezőgazdasági nyugdíj, a forradalmárok, a volt politikai foglyok, a háborús veteránok, a hadiözvegyek, az etnikai üldözöttek, a parlamenti képviselők, az alkotói egyesületek, stb. pótlékaira. 

A miniszter arról biztosított, van pénz a bér- és nyugdíjemelésekre, valamint a nyugdíjpont szeptember 1-jétől esedékes emelésére. Budăi szerint a munkankanélküli alapnak 2018-hoz képest 2,5 milliárd lejes többlete lesz, elsősorban amiatt, hogy a munkanélküliségi ráta "történelmi mélyponton", 3,1%-on áll.

Megerősítette: 2019-ben a bruttó átlagfizetés eléri az 5.163 lejt - 2018-ban 4.502, 2017-ben 3.223 lej volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?