Kolozsváron élni nem rossz, de nem is leányálom, főleg ha valaki átlagos keresetű. Az erdélyi fővárosban idegtépő a közúti közlekedés, az árak pedig elszabadultak.  

Egy ideje a romániai városok sztárja egyértelműen Kolozsvár. A kincses város rendre az élre kerül az életminőség tekintetében felállított ranglistákon, s a lakhelyváltoztatást fontolgatók preferenciái között is az első helyen áll, a nettó átlagbér tekintetében pedig csak Bukarest előzi meg. Kolozsvár szinte idilli hely, főleg ha az ember csak néhány napot tölt el benne, szórakozással, illetve ha életvitelszerűen él a városban, és informatikusként vagy vállalati középvezetőként keresi a kenyerét.

Tény, hogy az erdélyi főváros az elmúlt években egyre inkább európai arculatot öltött: eltűnőfélben vannak a málló vakolatú épületek, legalábbis a belvárosban, elektromos buszok álltak forgalomba a közszállításban, egyre több idegen szót hallani az utcákon, az Óvárban nemzetközi viszonylatban is színvonalas éttermek, kávézók, lokálok várják a betérőket, egy Al Di Meola, Lenny Kravitz vagy Gypsy Kings koncert hírére pedig már nemigen kapjuk fel a fejünket.

Állandósuló dugók, megfizethetetlen lakások

A hétköznapok valósága azonban Kolozsváron sem eszményi, a település látványos fejlődésének jelentős negatív mellékhatásai vannak. A közlekedés lassanként rémálommá válik a városban, szinte folyamatosak a forgalmi dugók. Nem is olyan rég, még érezhető volt, ahogy nyaranta, az egyetemi tanév végeztével, szellősebb lesz a város, könnyedebb a közlekedés, néhány éve azonban már júliusban sem csitul számottevően a gépjárműforgalom intenzitása.

Ez nem is csoda, lévén, hogy a megyeszékhelyen bejegyzett autók száma immár meghaladja a 200 ezret. Mivel a gépjárműpark minden bizonnyal tovább nő, ellenben az elkövetkező néhány évben a közúti infrastruktúra nem fog fejlődni, a Szászfenesről és Kisbácsból ingázók továbbra is napi két alkalommal, csigalassúsággal araszoló kocsisorban fogják enni az idegeiket.

A dugók már csak azért is súlyosbodni fognak, mivel egyre többen kénytelenek kiköltözni a peremtelepülésekre, az átlagemberek számára megfizethetetlen ingatlanárak miatt. A lakások átlagára Kolozsváron még a bukarestinél is magasabb, akinek nincs minimum 60-80 ezer eurója egy átlagos kétszobás lakótelepi panelre, vagy nem tud kifizetni 100 ezret egy jobbfajta háromszobásért, az kénytelen valamelyik alvóvárosba kitelepülni.

Az árakat több tényező gerjeszti. Sokan befektetésként vásárolnak lakást a városban, nem csak helyiek. Kolozsváron körülbelül 20 ezer informatikus dolgozik, átlagos munkavállalók számára mesés bérért, s egy sor multinacionális nagyvállalatnak is vannak kirendeltségei a városban, jól megfizetett munkatársakkal, a lakásárak lényegében az ő zsebükhöz vannak szabva. Az albérletek szintén a csillagos éghez közelítenek, megfogta az isten lábát az, aki 250 eurónál olcsóbban talál egy garzont. Az albérletek drágulásához nagyban hozzájárul, hogy egyre több a külföldi egyetemista, csak orvosin másfél ezren vannak, jelentős részük nyugati, nincs az a pénz, amit el ne lehetne kérni tőlük.

Kolozsvár, te drága

Az, hogy a helyi munkavállalók egy tekintélyes része az országos átlagot jóval meghaladó fizetésért dolgozik, nem csak a lakásárakon érződik. Amszterdam óvárosában néhány hete ittam egy kávét szinte ugyanannyiért, amennyibe egy felső kategóriás kolozsvári kávézóban kerül. A 12 lejes kávé már ugyanúgy hozzátartozik a belvárosi mindennapi realitáshoz, mint a 30-35 lejes hamburger, az utcai büfében árult 18 lejes mustáros kolbász, ami ráadásul nem is jó, a 12 lejes, nem éppen méretes adag szalmakrumpli és a 22 lejes shaorma.

Persze, otthon is lehet kávézni, a Mărăști lakótelepen pedig tudok olyan tálcatologatóról, ahol 13 lejért két szelet rántott húst adnak körettel. Aki pedig ragaszkodik a belvárosi kávézókhoz, bisztrókhoz, s nem akar szászfenesi lakos lenni, annak ott a lehetőség, hogy átképezze magát informatikusnak. Az ágazatban munkaerőhiány van.