Erős ütemben drágultak a lakások az EU-ban. Nem Románia viszi a prímet

Erős ütemben drágultak a lakások az euróövezetben és az Európai Unió egészében is a tavalyi harmadik negyedévben. Nem Romániában volt a legnagyobb drágulás. 

Az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) pénteken kiadott jelentése szerint az Európai Unió egészében és az euróövezetben egyaránt 4,3 százalékkal nőttek a lakásárak éves összehasonlításban a július-szeptemberi időszakban. A második negyedévhez képest az EU-ban 1,5 százalékkal, az euróövezetben pedig 1,6 százalékkal kúsztak feljebb a lakásárak.

A tavalyi második negyedévben az Európai Unió egészében 4,3, az euróövezetben pedig 4,4 százalékkal drágultak a lakások éves összevetésben, negyedéves összehasonlításban pedig 1,5 százalékos, illetve 1,4 százalékos emelkedést mértek. A 28 tagú Európai Unión belül éves összevetésben Szlovéniában ugrottak meg legnagyobb mértékben, 15,1 százalékkal a lakásárak július-szeptemberben, majd Hollandia következik 10,2 százalékkal. A harmadik helyezett Írországban 9,1 százalékkal drágultak a lakások. Romániában ez az érték 5,7 százalék. Csak két országban csökkentek az árak, Svédországban 2,1 százalékkal, Olaszországban pedig 0,8 százalékkal értek kevesebbet a lakások.

Negyedéves összehasonlításban Hollandiában drágultak legnagyobb mértékben, 3,3 százalékkal a lakások, majd Málta (+3,1 százalék) és Horvátország (+2,8 százalék) következik. Csökkenést jegyeztek fel öt országban, a legnagyobb mértékűt, 0,8 százalékosat Olaszországban, majd Románia (-0,7 százalék), Finnország (-0,4 százalék), Szlovákia (-0,3 százalék) és Magyarország (-0,2 százalék) következik. 

Az Eurostat utolsó negyedévi statisztikája nem tartalmazza Görögország adatait.

Kapcsolódók

Kimaradt?