Johannis állást foglalt az euró bevezetésének céldátumáról

Elhamarkodott lenne részéről kijelenteni, hogy Románia 2024-ben készen fog állni az euró bevezetésére - mondta pénteken Brüsszelben Klaus Johannis.

Az államfő Viorica Dăncilă miniszterelnöknek arra múlt héti bejelentésére reagált, miszerint mindent megtesz annak érdekében, hogy Románia 2024-ben csatlakozzon az euróövezethez. "Ugyan 2024 elég messze van még ahhoz, hogy addig felkészülhessünk, ha a strukturális reformok hiányát nézzük, elhamarkodott lenne részemről kijelenteni, hogy készen fogunk állni" - fogalmazott az államfő.

Johannis hozzátette, az elmúlt években több ilyen céldátum is elhangzott Romániában. "Néhány évvel ezelőtt azt mondták, hogy 2019-ben készen fogunk állni, aztán hogy majd 2021-ben. Jó dolog nyilatkozatba foglalni, hogy akarjuk ezt, de korainak tartom pontos határidőket szabni" - nyomatékosította az elnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?