Emberi léptekkel generált áram? – Kolozsváron lesz Románia első okos utcája

Kolozsváron építik meg Románia első okos utcáját. A legkésőbb 2020-ra megvalósuló projekt meglepetéseket is tartogat: a tervek szerint nem kizárt, hogy egészen szokatlan megoldásokkal fognak elektromos áramot fejleszteni az utcában – árulta el a Maszolnak Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere. A szokatlan megoldások közé sorolta például az emberi léptekkel vagy biciklivel generált áramfejlesztést.

A Mărăști negyedi Szalay/Molnar Piuariu utca európai alapokból, 5,9 millió lejből válik smart utcává. Az alpolgármester elmondta, nem hiába esett erre az utcára az önkormányzat választása: jelenleg a közel 4500 négyzetméteres terület parkoló autókkal zsúfolt, forgalmas, szennyezett, ezért csökkenteni kell a károsanyag-kibocsátást az autós forgalom visszaszorításával és a zöld övezet kialakításával. Az utca ugyanakkor közel van az egyetemi bentlakásokhoz, úgyhogy számítások szerint maximálisan kiaknázzák majd a kolozsváriak az okos zóna lehetőségeit.

Hogyan fog kinézni az utca?

A Béla király (Dâmboviţei) és a Cukorgyár (Fabricii de Zahăr) utcák közötti területet környezetbarát technológiákkal szerelik meg. Elsőként új aszfaltburkolatot kap az utca, a járófelület is teljesen megújul.  A járda és az úttest közötti szintkülönbségek eltűnnek. A LED-es világítótesteket alternatív energiaforrásokkal fogják üzemeltetni.

A tervek szerint felére csökkentik az autósok és a parkolók számára fenntartott helyet, a gyalogos övezet nagyságát pedig kétszeresére növelik. A zöld felületet 551 négyzetméteresre tervezik, a fák számát 48-ra növelik. Az utcát bicikliparkolókkal szerelik fel, a tervek szerint egyszerre akár 30 elektromos rollert vagy kerékpárt is lehet majd tölteni az elhelyezett töltőállomásokon. Az elektromos és a hibrid autók számára két töltőegység szerepel a tervekben.

Az utcában ingyenes wifihálózatot biztosítanak, és USB-töltővel ellátott padokat helyeznek el a telefonok számára. A városi bútorzatot modern darabokra cserélik, az összes vezetéket a föld alá rejtik. A tervek szerint nem kizárt, hogy egészen szokatlan megoldásokkal fognak elektromos áramot fejleszteni az utcába. Oláh Emese alpolgármester a szokatlan megoldások közé sorolta például az emberi léptekkel vagy biciklivel generált áramfejlesztést.

Az alpolgármester elmondta, amennyiben sikeres lesz a projekt, a városháza további uniós pályázatokat céloz meg azért, hogy minél több okos utcája legyen Kolozsvárnak, a többi között minél több elektromos töltőállomással. 

Töltse fel ingyen elektromos autóját

A városháza jelenleg is fenntart három olyan töltőállomást az elektromos- és hibridautók számára, ahol ingyenes a „tankolás”. És bár a múlt hétfőtől üzemelő állomásokon az első négy napon csupán egyetlen töltést bonyolítottak le, ez azzal magyarázható elsősorban, hogy Kolozsváron mindössze 20 elektromos autó és körülbelül 400 hibridautó van bejegyezve.

Az elektromos töltőállomások a polgármesteri hivatal parkolóházában és udvarán, illetve a Főtéri sorompós parkolóban találhatók. A Főtéren levő töltőállomás egyenáramú, villámtöltést tesz lehetővé, 50 kilowattos töltési teljesítménnyel. A tankolás körülbelül egy órát tart.

A Főtéren 22 kilowattos, váltakozó áramú töltés is elérhető, ami aránylag gyorstöltésnek számít, és az autó típustól függően 1-5 óra szükséges a teljes töltéshez. A polgármesteri hivatalnál egy normál- és egy gyorstöltő áll az autósok rendelkezésére, 33, illetve 11 kilowattos, váltakozó áramú töltési teljesítménnyel.

A három töltőállomás létesítésének költségei meghaladják a 200 ezer lejt. A töltőállomást használó autóvezetőknek csak a parkolási időt kell kifizetniük, a töltéssel elhasznált elektromos energia költségét az önkormányzat vállalja át. A kocsiknak a töltés befejeztével legtöbb 5 percen belül el kell hagyniuk a töltésnek fenntartott helyet. Amennyiben ezt nem teszik meg, vagy nem rendelkeznek érvényes parkolási bizonylattal, 200 lejtől 400 lejig terjedő bírsággal sújthatók – figyelmeztet a városháza. A bírság azokra az autóvezetőkre is kiróható, akik nem elektromos autójukkal elfoglalják a töltésre fenntartott helyet.

Oláh Emese elmondta, a hivatal jövő évben dönt arról, hogy továbbra is ingyenes marad-e a töltés a három állomáson, vagy a költségek egy részét az igénybevevőknek kell állniuk. A tesztidőszak alatt dől el az is, hogy milyen típusú állomásokat lesz érdemes máshol is létrehozni.

Az alpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes a magán-töltőállomásokat is igénybe venni, hiszen a „tankolás” ezeknél sokkal jutányosabb áron történik, mint az üzemanyag esetében. Hozzátette, az önkormányzat szándéka, hogy az épülendő parkolóházakban is létesítsen ilyen elektromos töltőállomásokat. A magánbefektetőket is arra próbálják ösztönözni, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.

A Napoca kerékpárklub elnöke, Radu Mititeanu szerint a kolozsvári önkormányzat nem tesz meg mindent azért, hogy a környezetbarát (főleg a kerékpárral történő közlekedés) sokkal gyorsabban megvalósuljon a kincses városban. Rámutatott, alig van Kolozsváron olyan biciklisáv, ami megfelelne a standardoknak: vagy túl keskenyek, vagy simán ráparkolhatnak az autók, sétálhatnak rajta a gyalogosok. „Ebben az évben ahelyett, hogy előrehaladás történt volna, visszafejlődést látunk. Nem újítottak fel például néhány fontos sávot, új bicikliutakat pedig egyáltalán nem alakítottak ki. Azt nem igazán lehet előrehaladásnak nevezni, hogy néhány átjárónál újrafestették a sávokat” – hívta fel a figyelmet. „A városháza azt mondja, persze, támogatjuk a tömegközlekedést, a gyalogosokat, a kerékpárosokat, csakhogy a gyakorlatban ezt nem látni. Egyre keskenyebbek lesznek a járdák, növelik az autósoknak fenntartott sávokat. A bicikliseken nem sokat segített, hogy közös sávon közlekedhetnek a buszokkal. A gond ugyanis az, hogy a közös sáv túl keskeny, nem fér el egymás mellett a busz és a kerékpár. A buszoknak így le kell lassítaniuk, vagy a biciklivel közlekedőknek fel kell hajtaniuk a járdára. Ezzel gyakorlatilag úgy a tömeg-, mint a biciklis közlekedést hátráltatod, ahelyett hogy bátorítanád” – magyarázta.

Kapcsolódók

Kimaradt?