Metróépítés Kolozsváron: pályázatot hirdettek az előtanulmány elkészítésére

Közel 3 millió euróra (13,4 millió lejre) becsülte az önkormányzat a kolozsvári metró megvalósíthatósági előtanulmányát. A dokumentum elkészítésére cégek jelentkezését várja a hivatal, a pályázatot meghirdette a közbeszerzési rendszerben – közölte az RMDSZ Kolozs megyei szervezete.

Oláh Emese alpolgármester elmondta, az önkormányzat hosszútávon gondolkodik a kolozsvári közlekedés akadálymentesítése tekintetében. „Kolozsvár mágnesváros jellege megköveteli, hogy a lakosság számának jelentős növekedésével számoljunk a következő évtizedben, ez pedig városi mobilitási gondokkal jár. Ennek a problémának az elkerülése végett az önkormányzat már most elkezdte a metróvonal megépítésének tervezését” – nyilatkozta az alpolgármester.

 

Mint minden, 75 millió eurónál magasabb költségvetésű beruházás esetében, a metróprojekt dokumentációját két lépésben állítják össze: első körben a megvalósíthatósági előtanulmány, majd a megvalósíthatósági tanulmány készül el.

A követelményeket tartalmazó tenderfüzet összeállításához szakember segítségét kérte az önkormányzat. A műszaki csapat Bukarestbe látogatott és terepszemlét tartott a metrónál, azonban az önkormányzat követelményei a technológia várható fejlődését is figyelembe veszik.

A kolozsvári metró a tervek szerint összekötné Szászfenest Apahidával, és 500 ezer kolozsvári és Kolozsvár környékén lakó személyt szolgálna ki. A fővonalon a beruházás a tervek szerint 10-15 éven belül befejeződik. Hosszútávon az önkormányzat metróvonal hálózatban gondolkodik, ami azt jelentené, hogy 20-25 év alatt mellékvonalak is épülnének, amelyek Kolozsvár különböző negyedeit kötnék össze. 

Kapcsolódók

Kimaradt?