Ismét megszavazta a szenátus a fekete-tengeri földgáz kitermelését szabályozó törvényt
A szenátus első házként ismét megszavazta a fekete-tengeri földgáz kitermelését szabályozó törvényt, ezúttal olyan formában, ami kedvezőbb a kitermelésben érdekelt vállalatok számára.
A felsőház gazdasági és energiaügyi szakbizottságai hétfőn délelőtt vitatták meg a tervezetet, amelyben több módosítást kezdeményeztek a kormánykoalíció szenátorai. A jogszabályt az idén már megszavazta a parlament olyan formában, amely nem volt kedvező a kitermelésben érdekelt vállalatoknak. Klaus Johannis államelnök augusztus elején visszaküldte a törvényhozásnak a jogszabályt azzal érvelve, hogy olyan szabályozásra van szükség, amely hosszú távon méltányosan osztja el a hasznot az állam és a beruházók között, és képes hosszú távú együttműködést teremteni a felek között.
A délelőtti szakbizottsági vitát követően a törvény a plénum elé került, a szenátus pedig 81 támogató szavazattal, 9 ellenvokssal és 15 tartózkodás mellett fogadta el. A szenátus az első döntéshozó ház, a kormánykoalíció tervei szerint legkésőbb szerdán a képviselőház is elfogadja a jogszabályt, amelynek alapján a kitermelő vállalatoknak az idén kell döntést hozniuk arról, hogy megkezdik-e a nyersanyag felszínre hozását.
A törvény korábban elfogadott változata szigorította a kitermelés feltételeit. A most elfogadott változat azonban több adókedvezményt biztosít a kitermelő vállalatoknak, emellett a következő évtizedekre változatlanul hagyja a jelenlegi kitermelési járadék értékét. A Fekete-tengerben több talapzatban is jelentős földgázlelőhelyet találtak, amelyekből a hatóságok becslése szerint Románia évi 18-20 milliárd köbméterre növelheti a jelenlegi 11 milliárd köbméter éves földgázkitermelését. Az egyik talapzat a Neptun, amelyet az amerikai Exxon és az osztrák OMV Petrom termelhet ki.
A fekete-tengeri földgázról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalt február elején Bukarestben, és bejelentette: 2022-től lehetőség nyílik jelentős mennyiségű fekete-tengeri gáz Magyarországra szállítására, miután magyar vállalatok kötötték le a gázszállítási útvonal teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.