Kapcsolódó

Hagyományőrző huszárok portyáztak az Érmelléken

Három éves kihagyást követően az elmúlt hétvégén újra megrendezték a Szentjobbi Huszárportyát, melyen a házigazdák mellett Bihar megyei, székelyföldi és magyarországi hagyományőrző huszáregyesületek tagjai vettek részt.

A találkozóra a távolból érkezett vendégek már péntek este megérkeztek a Bihar megyei Szentjobb településére, hogy szombaton reggel elindulhassanak a hagyományos portyára, amelynek egyik fő állomása a település határában található 400 éves tölgyfa volt. A portyázók ezt követően, a Nyúlas-patak völgyén keresztül Hegyközszentmiklósra haladtak tovább, majd visszatért Szentjobbra.

Zatykó István, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület elnökének, a találkozó szervezőjének elmondása szerint a rendezvény elsődleges célja a hagyományőrző huszár egyesületek tagjai közötti közösségépítés volt. „Próbálunk egymásra odafigyelni, hagyományainkat ápolni és a közösségeinket építeni, továbbá a fiataljainkat megszólítani és amennyire csak lehet bevonni őket az egyesület munkájába. Azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt három évben tomboló világjárvány bezárkózottabbá tette az embereket, de ennek ellenére újra sikerült megszerveznünk a portyát, mondhatni új lendülettel újra kezdtük az évet” – tette hozzá.

Szombat reggel Májernyik Mihály apátkanonok, szentjobbi esperes-plébános áldotta meg az indulásra készen álló portyázókat.

Szombat reggel Májernyik Mihály apátkanonok, szentjobbi esperes-plébános áldotta meg az indulásra készen álló portyázókat.

A huszárokat két helyi fiatal vezette lóhátón, a többiek lovaskocsin és szekereken indultak útnak. Mielőtt a 400 éves tölgy felé vették volna az irányt, Szentjobb utcáin vonultak fel.

A huszárokat két helyi fiatal vezette lóhátón, a többiek lovaskocsin és szekereken indultak útnak. Mielőtt a 400 éves tölgy felé vették volna az irányt, Szentjobb utcáin vonultak fel.

Az úton végig szólt a nóta.

Az úton végig szólt a nóta.

Tisztelgés és koszorúzás a 400 éves tölgy előtt álló kopjafánál.

Tisztelgés és koszorúzás a 400 éves tölgy előtt álló kopjafánál.

A Himnusz eléneklésével, valamint Rákóczi Lajos érköbölkúti nyugalmazott magyartanár szavalatával ért véget a tisztelgés.

A Himnusz eléneklésével, valamint Rákóczi Lajos érköbölkúti nyugalmazott magyartanár szavalatával ért véget a tisztelgés.

A 400 éves tölgy törzsén lévő hasadásba nemrég egy helyi fafaragótáborban készült Szűz Mária-szobrot helyeztek el, melynek érdekessége, hogy a tölgyfa egyik letört ágából faragták ki.

A 400 éves tölgy törzsén lévő hasadásba nemrég egy helyi fafaragótáborban készült Szűz Mária-szobrot helyeztek el, melynek érdekessége, hogy a tölgyfa egyik letört ágából faragták ki.

A huszáréletnek mint hagyománynak az őrzése elsősorban apáról fiúra száll.

A huszáréletnek mint hagyománynak az őrzése elsősorban apáról fiúra száll.

Kapcsolódók

Kimaradt?