Kapcsolódó
Fotóriport: Ilyen volt a tizenkét Bihar megyei településen áthaladó virágkarnevál
A Bihar megyei Virágkarnevál vasárnap indult útjára Nagyváradról Szalárdra, majd Szentjobbra, ahol egész napos rendezvénysorozattal készültek Szent István és az államalapítás ünnepére. A virágkocsik megyei karavánja másnap, hétfő reggel indult újtára a Berettyó-menti településről. Hétfőn a karaván összesen 12 településen állt meg, a legtöbb megállónál a helybéliek megvendégelték a karneválosokat, valamint néptáncosok, illetve a helyi tánc- és mazsorett csoportok színesítették az ünnepséget. A virágkarnevál hétfői állomásai a következők voltak: Micske, Tóti, Margitta, Monospetri, Székelyhíd, Csokaly, Kágya, Bihardiószeg, Biharfélegyháza, Paptamási, Bihar és Bors. Az egésznapos rendezvény alkalmával többször is eleredt az eső, ez azonban nem hátráltatta sem a szervezőket, sem a virágkocsikat váró helybélieket abban, hogy megtekintsék a Debreceni Virágkarnevál négy kompozícióját, többek közt a Szent Koronát ábrázoló alkotást. (A fotók a szerző felvételei.)
![A vasárnapi rendezvény ünnepi szentmisével kezdődött Szentjobb községben. A szertartás előtt megáldották az új kenyeret, a misét ünnepi felszólalások, majd a templomkertben található Szent István-szobor megkoszorúzásra követte. A képen balról jobbra: Zatykó Jácint, Szentjobb polgármestere, Szabó Ödön képviselő, a megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke és Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő látható.](/uploads/2022Augusztus/23/Virágkarnevál_Bihar_megye/1kep.jpg)
A vasárnapi rendezvény ünnepi szentmisével kezdődött Szentjobb községben. A szertartás előtt megáldották az új kenyeret, a misét ünnepi felszólalások, majd a templomkertben található Szent István-szobor megkoszorúzásra követte. A képen balról jobbra: Zatykó Jácint, Szentjobb polgármestere, Szabó Ödön képviselő, a megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke és Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő látható.
![Hagyományosan a virágkarneváli ünnepi menetét szentjobbi huszárok vezetik, akik most otthon, szülőfalujukban tehették ezt meg.](/uploads/2022Augusztus/23/Virágkarnevál_Bihar_megye/2kep.jpg)
Hagyományosan a virágkarneváli ünnepi menetét szentjobbi huszárok vezetik, akik most otthon, szülőfalujukban tehették ezt meg.
![A Szent Koronát ábrázoló alkotás és a további virágkocsik átkelnek a Berettyó-folyón. Az idén a virágkocsik karavánja Nagyváradról indulva először a Berettyó-menti településeken, majd az Érmellék déli részén vonult át.](/uploads/2022Augusztus/23/Virágkarnevál_Bihar_megye/3kep.jpg)
A Szent Koronát ábrázoló alkotás és a további virágkocsik átkelnek a Berettyó-folyón. Az idén a virágkocsik karavánja Nagyváradról indulva először a Berettyó-menti településeken, majd az Érmellék déli részén vonult át.
![A Micskén zajló Partiumi Néptánctábor résztvevőinek csoportképe a Szent Korona-kompozícióval.](/uploads/2022Augusztus/23/Virágkarnevál_Bihar_megye/4kep.jpg)
A Micskén zajló Partiumi Néptánctábor résztvevőinek csoportképe a Szent Korona-kompozícióval.
![A nap folyamán számtalanszor eleredt az eső, ez azonban nem tántorította el az embereket, hogy legalább az átvonuló virágkocsikat megnézzék.](/uploads/2022Augusztus/23/Virágkarnevál_Bihar_megye/5kep.jpg)
A nap folyamán számtalanszor eleredt az eső, ez azonban nem tántorította el az embereket, hogy legalább az átvonuló virágkocsikat megnézzék.
![Margittán hatalmas tömeg fogadta a virágkocsikat. A megyei karaván most járt először a Berettyó-menti városban.](/uploads/2022Augusztus/23/Virágkarnevál_Bihar_megye/6kep.jpg)
Margittán hatalmas tömeg fogadta a virágkocsikat. A megyei karaván most járt először a Berettyó-menti városban.
![Nagyon sok gyermek mászhatott fel a virágkocsikra a szülők és nagyszülők legnagyobb örömére, akik előszeretettel fotózták le őket a kompozíciókon.](/uploads/2022Augusztus/23/Virágkarnevál_Bihar_megye/7kep.jpg)
Nagyon sok gyermek mászhatott fel a virágkocsikra a szülők és nagyszülők legnagyobb örömére, akik előszeretettel fotózták le őket a kompozíciókon.
![A monospetri idősek otthonának lakói is megnézhették a virágkocsikat a gondozóik segítségével](/uploads/2022Augusztus/23/Virágkarnevál_Bihar_megye/8kep.jpg)
A monospetri idősek otthonának lakói is megnézhették a virágkocsikat a gondozóik segítségével
![A csokalyi fiatalok népviseletben pogácsával és vízzel kedveskedtek a karnevál résztvevőinek és szervezőinek.](/uploads/2022Augusztus/23/Virágkarnevál_Bihar_megye/9kep.jpg)
A csokalyi fiatalok népviseletben pogácsával és vízzel kedveskedtek a karnevál résztvevőinek és szervezőinek.
![A Virágkarnevál szervezői, koordinátorai, balról jobbra: Botházy Nándor, RMDSZ-es alprefektus és a nagyváradi szervezet ügyvezető elnöke, Borsi Imre Lóránt, a Partium Alapítvány elnöke, a megyei RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese, Bántó Norbert, a nagyváradi szervezet elnökségi tagja és Szabó József, a nagyváradi RMDSZ elnöke. Mint minden évben, az idén is többen segítették a virágkarnevál sikeres lebonyolítását, többek között a szalárdi önkéntes sofőrök, Nagy Miklós polgármester irányításával.](/uploads/2022Augusztus/23/Virágkarnevál_Bihar_megye/10kép.jpg)
A Virágkarnevál szervezői, koordinátorai, balról jobbra: Botházy Nándor, RMDSZ-es alprefektus és a nagyváradi szervezet ügyvezető elnöke, Borsi Imre Lóránt, a Partium Alapítvány elnöke, a megyei RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese, Bántó Norbert, a nagyváradi szervezet elnökségi tagja és Szabó József, a nagyváradi RMDSZ elnöke. Mint minden évben, az idén is többen segítették a virágkarnevál sikeres lebonyolítását, többek között a szalárdi önkéntes sofőrök, Nagy Miklós polgármester irányításával.