Újraindították a CERN nagy hadronütköztetőjét

Újraindult a világ legnagyobb kutatóberendezése, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet nagy hadronütköztetője (LHC), írta meg a Világgazdaság.

A 27 kilométer hosszú, gyűrű alakú alagúttal rendelkező részecskegyorsítót 2018 decemberében állították le. Az CERN közlése szerint 6–8 hetet vesz igénybe, amíg az első protonütköztetésekre ismét sor kerülhet.

A Genf mellett található berendezés majdnem 14 éves. A nagy energiájú fizika legnagyobb és legkorszerűbb eszközében 2008. szeptember 10-én futott végig az első protonnyaláb. A nagy hadronütköztető kísérleteinek egyik legérdekesebb eredménye, hogy 2012-ben sikerült bizonyítani az isteni részecskének is nevezett Higgs-bozon létezését.

Fotó forrása: CERN

Az LHC-vel eddig felfedezett dolgok megfeleltek az úgynevezett standard modellnek, ami az 1970-es évek óta a fizika irányadó elmélete. Ez azonban köztudottan hiányos, mivel nem ad magyarázatot a fizika néhány rejtélyére, például a sötét anyag természetére.

A négy hatalmas detektor egyike, az LHCb kísérletében gyűjtött adatok azonban a részecskék olyan viselkedéséről árulkodnak, amelyek nem magyarázhatók a standard modellel.

Kapcsolódók

Kimaradt?