Nyári szabadságolások előtt általában zajlik az eszmecsere, hogy ki, hova és mennyi időre utazik el feltöltődni és kipihenni az év első felében felgyűlt fáradalmait. A baráti körömben nem idén szembesültem először némi értetlenséggel, amikor a standard naéshovamenteknyaralni kérdésre a válaszom Lengyelország volt. Tényleg? De… minek? Mit lehet ott csinálni? Nos, rengeteg dolgot, amelyek közül néhány a következő írás tárgyát képezi.

Lengyelországról köztudott, hogy hatalmas ország, mintegy 40 millió lakossal, így ennek megfelelően rengeteg látnivalót rejteget, amiről egyébként konszenzus van az ismerőseim körében is, az értetlenség inkább a szó klasszikus értelmében vett nyári szabadság – napsütés, tengerpart, all inclusive szállodák stb. – ottani eltöltése kapcsán merült fel, mert hát valóban nem azok a dolgok ugranak be elsőre Lengyelország kapcsán, mint a mifelénk elterjedt, már-már standardnak számító közkedvelt nyári célpontokról, mint például Görögország, Egyiptom vagy akár Bulgária.

Ha Lengyelország kerül szóba, akkor általában az első dolog, amire asszociálunk, az Krakkó, ami egyébként logikus, hisz viszonylag közel van és kiváló opció, ha az ember egy city break keretében szeretne feltöltődni, ugyanakkor pedig betekintést szeretne nyerni az igencsak gazdag lengyel történelem egyes korszakaiba, legyen szó a középkorról vagy akár a 20. századról, amelynek az egyik legsötétebb fejezetének a Krakkó melletti Auschwitz állít emléket. Ezen túl nyilván ott van Varsó, ami akár Kolozsvárról is közvetlen repülőjárattal elérhető, ha pedig az embernek több ideje van, akkor a Balti-tenger partján fekvő Gdansk a befutó, az egykori Hansa-város, különleges és lenyűgöző épített örökségével.

De mi a helyzet a kevésbé ismert lengyel régiókkal és városokkal, hisz a közismertebb turistacélpontokon kívül akad belőlük bőven és mindegyik tartogat szép számmal látnivalót is. Az egyik ilyen, mifelénk kevésbé ismert – ezt nem merem teljes biztonsággal kijelenteni, csupán a személyes tapasztalatokra alapozva – lengyel régió a Mazuri-tóhátság, amely a Varmia-mazuriai vajdaság része és elterjedtebb megnevezései a Mazuri-tavak vagy Mazuri-tóvidék.

Amint a neve is mutatja, egy tórendszerről van szó, amely mintegy kétezer kisebb-nagyobb kiterjedésű tavat foglal magában, köztük Lengyelország két legnagyobb tava, a 113 négyzetkilométer kiterjedésű Sniardwy, valamint a 104 négyzetkilométeres Mamry-tó is itt található. A többi tónak is van neve ugyan, de többségüknek egyszerűen kimondhatatlan, továbbá elterjedt jelenség, hogy ugyanazt a tavat egyféleképp hívják az egyik partján élők, míg a szemközti parton lévő településen már teljesen más néven nevezik az ottaniak. Földrajzi adottságaiból kifolyólag egyértelmű, hogy a Mazuri-tavak elsősorban azokat vonzzák, akik valamilyen vízi sport űzésében érdekeltek, de az aktív turizmus más ágainak kedvelőinek is ajánlott, hisz bicikliutak és túraösvények hálózzák be a jórészt nyírfaerdőkből álló vidéket.

Első körben maradjunk a vízi sportoknál, azon belül is a kajakozásnál. Nem mintha emellett nem lenne lehetőség más dolgokra is, például simán lehet vitorlázni – a tehetősebbek jacht bérlésén is gondolkodhatnak –, dewind surf deszkákat is szép számmal látni, és bizonyos részeken a jet ski is engedélyezett, bár fontos kiemelni, hogy ennek a vízi járműnek a használata ökológiai megfontolásból szigorú szabályozáshoz kötött, nagyon helyesen egyébként. Ami a kajakozást illeti, azt gyakorlatilag bárhol lehet űzni, de az egyik leglátványosabb helyszín kétségtelenül a Krutynia folyó. Látványos olyan értelemben is, hogy a folyó melletti falvakban szabályos szolgáltatói iparággá fejlődött az évek során a kajakozás, gyakorlatilag mindenki ebből él.

De hogyan is működik az egész dolog? A Mazuri-tavak többsége összekötetésben van egymással, legyen szó természetes vagy mesterséges folyókról, patakokról, vagy lagúnákról, amelyek keresztül-kasul szelik át a lápvidéket, ezért ideális terep hosszabb-rövidebb evezős túrákhoz. Maga a Krutynia folyó természetvédelmi terület, ezért mást ott az evezésen kívül nem is lehet csinálni, de azt viszont nagyon. Érthető is, hisz ide nem kell feltétlenül profinak lenni, mehet boldog-boldogtalan nyugodtan, ugyanis bizonyos helyeken még úszni sem kell tudni, mert a víz esetleg derékig, de inkább térdig ér. Hasonló volt a helyzet azon a szakaszon is, amit mi választottunk Krutyn és Ukta között, ez egy kb. 14 km-es távolság, amit lazán le lehet tudni 3-4 óra alatt. Egyetlen hátulütője, hogy a reggeli órákban már több száz kajakozó indul útnak ugyanonnan, ami zsúfoltságot eredményez a folyón, de aztán ez fokozatosan változik, miután ki-ki a saját tempójában halad. Valahogy úgy kell elképzelni, mint egy vízi sztrádát, ahol kiállnak, becsatlakoznak, csak itt autók helyett kajakok és kenuk jelentik a járműveket. A folyón lefelé evezve pedig feledhetetlen látványban részesülünk, hisz természetvédelmi területről lévén szó, az illetékes hatóságok a helyi emberekkel közösen tényleg próbálnak mindent megtenni azért, hogy ez a változatos vízi élővilág ne szenvedjen károkat, még akkor sem, ha viszonylag nagyszámú látogató is érkezik a hattyúk, kormoránok, kanalas gémek, vidrák és hódok természetes élőhelyére, de még egy külön szarvasrezervátum is meglátogatható a Krutynia folyó mentén. Röviden, ebben az esetben helyénvaló az ökoturizmus kifejezés használata, mert annak ellenére, hogy a folyó mindkét partján jól kiépült infrastruktúra található, mégis sikerült megőrizni az egyensúlyt a szabadidős tevékenység és a természet védelme között.

Az infrastruktúra itt elsősorban kempingeket és rusztikus panziókat jelent, ahova elsősorban kajakkal érkeznek a látogatók. Itt fordult velem először az, hogy valaki egy folyó közepén meghívjon egy sörre, egy ilyen műveletre pedig simán megvan a lehetőség, mert 3-400 méterenként van egy-egy kocsma, ha egyéb nem, akkor a parton egy utánfutóból árulják a kolbászt, sört és az üdítőt, mellette pedig simán lehet sátorozni vagy akár függőágyakban tölteni az éjszakát. Ez amiatt fontos elsősorban, hogy azok számára, akik emelt szinten űzik az evezősportok valamelyikét, legyen meg a lehetőség pontosan megtervezni a hosszabb túrák útvonalát, ugyanis ez a vízi sztráda nemcsak rövid távon járható, hanem a hossza meghaladja a száz kilométert, amelynek során több tó is útba ejthető, és akár tíznapos vagy még annál hosszabb kajaktúrával is lehet tervezni.

Nekünk bevezetőként elég volt a 14 km, amint az egyik csomópontnak számító Uktában kikötöttünk, semmi más dolgunk nem maradt, mint a kajakjainkat bérbeadó céget felhívni, és tíz perc múlva már egy mikrobusszal szállítottak vissza a leparkolt autónkhoz. Hozzátenném, hogy ezért a kajaktúráért nagyon pénztárcabarát árat számoltak fel, ami valamelyest érthető, hisz mint említettem, nagyjából mindenki ebből él a környéken, így nagy a konkurencia. Az utakon az autós forgalom jószerével kajakokat vontató és turistákat szállító kisbuszokból áll, és a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében az is nagyon jól ki van találva, hogy az egyes hosszabb-rövidebb túrák kiindulópontjai mely településeken legyenek kialakítva, ezzel is figyelve a folyó élővilágára. Következő alkalommal egészen biztos, hogy egy hosszabb távú túrára fizetünk be.

Ezek után joggal tehető fel a kérdés, hogy mit csináljon a Mazuri-tavaknál az, akit nem vonzanak a vízisportok és a biciklizésért vagy túrázásért sincs oda különösebben? Erre a kérdésre is van megnyugtató válasz, hisz a Mazuri-tóhátság a történelmi Kelet-Poroszország területén található és igencsak gazdag történelme van ennek a különleges régiónak, amely lépten-nyomon visszaköszön a meglehetősen jól konzervált épített örökség által is.

A német befolyás a 13. századig nyúlik vissza, amikor a Német Lovagrend meghódította a területet, ahol a teutonok kezdetben Malbork (Marienburg) központtal alapították meg önálló államukat, amely a 13. század végére csaknem a teljes Baltikumot magában foglalta. A Német Lovagrend expanziós törekvései miatt azonban folyamatos konfliktus alakult ki a teuton lovagok és Lengyelország, Litvánia, valamint az orosz fejedelemségek között, ami az 1410-es első grünwaldi (tannenbergi) csatában érte el a csúcspontját, és amely a Német Lovagrend vereségével végződött. A történelemkönyvek egyébként azért hivatkoznak rá első grünwaldi csataként, mert ugyanott vívtak egy második ütközetet, igaz, néhány száz évvel később, amikor 1914-ben a németek legyőzték az oroszokat, majd ezt két további ütközet, az első és második mazuri-tavaki csaták követték, ahol Hindenburg vezetésével szintén a német hadsereg győzedelmeskedett.

Visszatérve a teuton lovagokhoz – akiket egyébként II. András telepített le 1212-ben a Barcaságban, majd szintén ő verte ki onnan őket 1225-ben, miután Erdélyben próbálkoztak saját állam létrehozásával – rengeteg gótikus vár és erődítmény őrzi mazúriai tartózkodásuk emlékét, de értelemszerűen nemcsak a Német Lovagrend építkezett, hanem a lengyel királyok tevékenysége is mai napig jól látszik, annak ellenére, hogy rengeteg műemlék épület elpusztult a második világháború alatt, ezeket azonban igyekeztek a hatóságok újjáépíteni. Reszel, Magrewo vagy Olstyn, hogy csak néhányat említsünk, mind-mind olyan városok, ahol a látogató gyönyörködhet a különleges épített örökségben.

A 17. században Brandenburg-Poroszország, majd 1772-től Kelet-Poroszország létrejöttével új fejezet kezdődött a térség történelmében. A Brandenburgi Választófejedelemség, majd a Német Birodalom fennhatósága alá tartozó keleti tartomány közigazgatási központja, az egykori Königsberg – ma Kalinyingrád, a Kalinyingrádi terület székhelye, 1946-tól  Oroszország exklávéja – ma már sok látnivalót nem tartogat, mert az egykor virágzó balti-tengeri kikötőváros szovjet mintára való átalakítása kiválóan sikerült. Egyébként sem javasolt Lengyelország irányából akár kalandvágyból megközelíteni, mivel az ukrajnai háború kitörése óta a határt lezárták, a lengyel határőrség pedig szigorúan büntet mindenkit, aki engedély nélkül a határ mellett húzódó, mintegy egy kilométeres tiltott zónába merészkedik. Ami az oroszok viszonyulását illeti, azt valószínű, hogy jobb nem megtapasztalni.

Visszatérve Kelet-Poroszországra, ez a német terület szolgáltatta az egyik legfőbb ürügyet Adolf Hitlernek Lengyelország lerohanásához, és ezzel a második világháború kirobbantásához. A német befolyás utolsó felvonásának szomorú emlékű maradványai ma is láthatók, elsősorban a Mazuri-tavak térségében, ugyanis a második világháborúban hadászati szempontból is fontos szerepe volt a területnek. Hitler ragaszkodott hozzá, hogy az 1941 júniusában indított Barbarossa-hadműveletet innen irányítsák, ennek érdekében pedig a Mamerki falu melletti erdőben egy valóságos bunkervárost építettek, ahol a Wehrmacht szárazföldi haderejének főparancsnoksága – OberkommandodesHeeres (OKH) – kapott helyet, amely a Szovjetunió lerohanásának kezdetétől 1944 végéig koordinálta a keleti fronton zajló hadműveleteket.

A hangzatosan Mauerwald névre keresztelt létesítménytől mindössze 17 km-re, Ketrzyn (Rastenburg) melletti erdőben található egy másik bunkerrendszer, ami sokkal híresebb, mint szomszédja. Ez nem véletlen, hisz Hitler keleti főhadiszállásáról van szó, ami Farkasverem (más néven Farkasodú, németül Wolfschanze) néven vált híressé. A feljegyzések szerint a Führer több mint 800 napot töltött itt, főleg a háború első szakaszában, a kezdeti katonai sikerek idején tartózkodott itt szívesen. 1944. július 20-án itt sikerült kis híján a német tartalékos haderő vezérkari főnökének, Claus Schenk Graf von Stauffenberg tábornoknak megváltoztatnia a történelmet, miután egy vezérkari megbeszélésre bevitt egy bombát, amit az asztal lába mellé helyezett. Az akció végkifejlete a történelemkönyvekből és a Valkűrök című, Tom Cruise főszereplésével készült filmből is ismert: Hitler túlélte a merényletet, von Stauffenberget pedig az összeesküvésben résztvevő társaival egyetemben kivégezték. Mindkét létesítmény látogatható, érdeklődő pedig akad is szép számban, hisz az emberek valami miatt mindig is vonzódtak a sötét múltat magukban hordozó helyszínekhez.

Összegzésként annyit, hogy minden tekintetben ajánlott úti cél a Mazuri-tóhátság és a történelmi Kelet-Poroszország Lengyelországban található része, mert rengeteg látnivalót és élményt tartogat mindazok számára, akik bevállalják a meglehetősen hosszú utat. Higgyék el, megéri.